Majd bepakoltuk a csomagjainkat, elkezdtünk sírni mindannyian, de nem Magyarországért, hanem a testvéreinkért, akik ott maradtak. Nagy volt bennünk a gyűlölet, bennem, amíg élek talán örökké megmarad. A buszosnak az volt a feltűnő, hogy ha konferenciára megyünk, miért kell sírni, meg búcsúzkodni.

Az utcába Csóron minden magyar integetett, akkor már ők is tudták, hogy elmegyünk, és végleg sajnáltak minket, mert nem bántottunk mi senkit, csendben éltünk abba a 3 hónapba, minket észre sem vettek. Azt mondták a Józsinak, miért visz el minket, vetessen nekünk házat az állammal, mert nekünk is jogunk van Magyarországon élni, mint bármelyik magyar embernek.

Sajnos az embereknek csak a töredék része állt mellénk, mert ha több ember mellénk állt volna, akkor nem hagytuk volna el az országot.

Majd elindult a busz, mindannyian sírtunk, a fiatalok örültek. Azt mondták cigányul, megszűnt végre a nyomor, igazuk vólt, mert valóban így vólt. Az öcsém az András elkezdett gitározni, végig a cigányhimnuszt, ő is örült, én is örültem, csak a testvéreimért fájt nagyon, főképp a Krisztián miatt.

2000. július 23-án 3 órakor indult el a busz velünk Csórról, Irtó nagy meleg volt, több helyen megálltunk, senki a világon nem tudta, hova megyünk, csak azok, akik ott vóltak, odaértünk a határhoz. Nagyon meg vóltunk ijedve, hogy nem fognak átengedni minket, de amikor meglátták a Kamerákat elhitték, hogy Konferenciára megyünk.

Átléptük a határt, ott mindenki boldog vólt, a fiatalok azt kiabálták megérkeztünk, itt a szabadság földje. A Józsi rágyújtott, azt mondta, Zsoltikám, kifizetlek, ha úgy gondolod, már most visszamehetsz, mert a romák többet Magyarországra nem mennek vissza. Egy picit meghökkent a Zsolti, de azt mondta, Józsikám én addig nem megyek el a busszal, amíg a gyerekeknek szállást nem biztosítunk, ha kell! minden héten vállalok egy ilyen fuvart, feltűnt nekem a nagy búcsúzkodás, és a sírás, de jogos amit tettél, igazatok van, mert 3 évig nem csináltak velük semmit, és jól tették, hogy ezt az utat választottátok, majd most a fejéhez kap a kormány.

Na de most már akkor induljunk Strassbourg irányába, felszálltunk a buszra mindannyian, és indultunk, majd egész éjjel utaztunk. Másnap reggel értünk Strassbourgba, ahol az Európai Emberjogi Bíróság van. Megálltunk a parkolóba a busszal, ott bementünk a toalettre, mindenki megmosakodott, fogat mosott, átöltöztünk, majd megreggeliztünk, közbe a Józsi, a Puporka Lajos és a Katika mentek beadni a Bírósághoz a feljelentési dokumentumokat.

Ez sokáig tartott, közben értesítették a Kazasz vezetőségét, ez egy olyan szervezet, aki csak a menekültekkel foglalkozott. De aznap nem tudtunk vele találkozni, őt Misel Simádnak hívnak, el voltunk mindannyian keseredve, mert attól féltünk, hogy vissza kell menni Magyarországra.

Egy ideig nem találtunk szállodát, már lassan ott áltunk, hogy kinn kell majd aludni, azt is vállaltuk volna csak vissza ne kelljen menni Magyarországra. A Katika és a Lajos addig kérdezősködtek, amíg nem találtunk egy olcsó szállodát. Majd odaérkeztünk, bementek, 196 ezer Ft-ot fizettek egy éjszakára igaz, 50 fős csoport volt.

A Direktor, a szálloda vezetője egy picit meghökkent, de amikor látta mennyi gyerek van, csecsemők is ráadásul, akkor szánalmat érzett irántunk. Akkor még nem tudta valójában kik is vagyunk, a Lajos elmondta neki, mert ő tudott francia nyelven beszélni. Ott aludtunk a szállodába, de mielőtt a Busz visszament vólna Magyarországra, a Józsi nagyon megijedt, hogy majd sokat kell gyalogolni, a szüleinket visszaküldtük.

Azt mondtuk majd, hogyha rendeződik a sorsunk, akkor eljönnek, addig maradjanak a János testvérünknél. Így is vólt. Majd felmentünk a szállodába, minden család elhelyezkedett, már amennyire tudott, mert másnap ugyanúgy reggel 10 órára el kellett hagyni a szállodát. Nagyon fáradtak vóltunk, én nem is vacsoráztam, csak megfürödtem, és már aludtam is, felébresztettek minket a TV-2 stábja, a Riporter neve: Dudás Ádám vólt, nagyon rendes fiúk vóltak, egy szobába megcsináltuk az interjút, és én elszöktem lefeküdni, mert nagyon fáradt vóltam.

Majd másnap mindenki még dobált el a csomagjaiból, mert féltünk a gyaloglástól, 10 órakor délelőtt a szálloda másik felébe vólt egy nagy fehér sátor hosszú padokkal és asztalokkal. A Direktor szólt a Lajosnak, nem indulhatunk el csak úgy a nagyvilágba, ennyi gyerekkel, várjunk türelemmel, ő beszól a Városba a Polgármesteri hivatalba. Elmondja röviden, honnan jöttünk és milyen okból.

Megérkeztek Katikáék, ők is el vóltak keseredve velünk együtt, mert nem tudtuk, a továbbiakban milyen sors vár ránk. Már délután 3 óra vólt, sok francia TV, újság, a Karasz vezetője, Misel Szimád, a Karitász segélyszolgáló szervezete bébiételekkel, liberót a csecsemőknek, meg amelyik gyereket pelenkázni kellett, játékokat a nagyobbaknak.

De mit sem ért, el vóltunk keseredve, hogy nem lesz hol aludni, ezúton hoztak élelmet a Karitáktól, 3 órakor, akkor már többet tudtunk, épp mondta nekem a Katika, itt lesz valami, mert ha már élelmet hoztak, akkor szállást is kell biztosítsanak. Így is történt, épp hogy ettünk, hívta a Lajost a Direktor, írjuk össze a családokat, és visszaköltözhetünk a szállodába, ez nagy öröm vólt, mert a tétlenségben elfáradtunk, én legalábbis, és szellemileg is.

Megcsináltuk a papírokat, majd mindenki elfogalta a saját helyét, az ideig senki nem ment el, amíg nem látták, hogy biztonságba vagyunk. A Katikáék sokáig velünk vóltak, a TV-sek is, és a Lajos is, amikor a Prefekturára mentünk beadni a politikai menedékjogot, a Lajos vólt a fordítónk. Több mint 2 hétig velünk vólt.

A Katikáéknak el kellett menni, mert nekik még sok dolguk vólt, amikor elbúcsúztunk tőlük, nekem nagyon rossz vólt, hogy ilyen jó és szeretetre méltó embereket adott mellénk a Jóisten, és most el kell hogy menjenek, mint a Katika és a Ron. De valójában meg kellett értenünk őket, hiszen a nagy bajba melletünk vóltak, ez számomra felejthetetlen emlék marad, mindig szeretettel és barátsággal gondolok rájuk. Bárhol szóba hozzák a történteket, a Józsi már tudja, hogy csak a mi Jeruzsálemi melegszívű barátainkról beszélek. Igen, róluk, mert minden jóban, rosszban melletünk vóltak, és lesznek, én úgy érzem.

Majd amikor mindenki elment, a gyerekek megnyugodtak, a felnőttek arcáról sugárzott a boldogság, hogy megszűnt a félelem, a rettegés, a nyomor. Elmlékszem, amikor este vólt, és mentem az unokahúgom szobájába, a Ricsi azt mondta az anyjának az Ildikónak, anyu csukd be az ablakot, mert ránk jönnek a magyarok. Én nagyot csodálkoztam, és gyorsan elmondtuk neki, hogy már nem kell félni, mert nem Csóron vagyunk.

Ez szörnyű érzés vólt mindannyiunknak, és tudom, hogy a gyerekek sem fogják elfelejteni a 3 éves hányattatásunkat és a szenvedésünket, rémálom szinte amikor visszagondolok az egész történetre. Csak való, mert a Krisztiánt még mindig fogvatartják. Vártuk a papírt, hogy dolgozni mehessünk, és hogy lakást kapjunk, mert már sokszor tömegiszonyom vólt.

Majd egy újabb kihallgatást kértek Párizsból, egyenként hallgattak ki minket. Mindig határidőt adtak, kételyek között vóltunk, még akkor nem tudtuk a további sorsunkat. Katz Kati akkor sem hagyott magunkra, szólt a strassbourgi zsidó szervezeteknek, hogy mi ott vagyunk a szállodába ennyi gyerekkel, ráadásul beteg csecsemőkkel.

Majd megjelent egy orvos a nejével. Az orvost Federman Zsorzsnak hívják, a feleségét Veronikának, ők azonnal szereztek egy fordítót, aki magyar számrazású, nyugdíjas, idős bácsi. Ő 1956-ban jött Strassbourgba, mint menekült, őt Bombola Mihálynak hívják, nagyon együttérez velünk, ő is a sorsunkba, minden áldott nap eljött hozzánk a nejével együtt, Brigitta nénivel, és mai napig is, aztán Párizsból van egy barátunk, ő egyetemi tanár, szintén menekült, magyar származású, akit Borovi Jánosnak hívnak, több alkalommal idejött Párizsból Pl. amikor sajtótájékoztatót tartottunk Strassbourban a szállodába, ő vólt a mi fordítónk.

Akkor személyesen eljött Madam Gillig Polgármester asszony, aki egyben az Európai tanács képviselő tagja, ő elmondta, támogatni fog minket, és nem engedi, visszamenjünk Magyarországra, mert ott már semmi jövőnk nincsen, nagyok sok bizonyítékunk van, újságcikk, videó kazettta, rendőrségi feljelentések. Az itteni hatóságok meg vannak győződve arról, hogy igazat beszélünk, és nem hagyjuk magunkat, tovább harcolunk!

Hálát adunk az úrnak, hogy ennyi melegszívű szeretetre méltó ember állt mellénk a bajban. Ez még csak a kezdet, Magyarország, amikor a TV-2 stábja leadta a riportot, lázban égett. A cigányszervezetek oldaláról is és a kormány részéről is.

Ők abba voltak, hogy blöffölünk, az újságokban még mindig gyilkosnak neveznek, megaláznak minket, azt mondták ők, ott a szép házaink, miért nem megyünk haza? ezt a problémát, otthon kellett volna megoldani nem Strassbourgba. De igen, mi vártunk 3 évet, olyan helyre építették a házainkat, ami 2 éven belül össze fog omlani, mint a kártyavár.

A védelmünket nem biztosították, mindig rosszabb helyzetbe kerültünk, azt mondtuk soha többet nem megyünk Magyarországra. Bárhova kerülünk, azt tudjuk, nem adjuk fel, és harcolunk a jogainkért, mert mi is emberek vagyunk, és érzéseink nekünk is vannak, akárhogy is megaláznak.

Amikor Csór községben meglátták, hogy ennyi cigány odament, önbetörést csináltak, azért, hogy rajtunk legyen, az egyik betörésnél 2 nagy kutya vólt, hogy talán a gazdáját is lenyelték vólna keresztbe, nem akkor egy idegent! Ezzel a rendőrség is rájött, hogy nem mi csináltuk. A nyilvánosságnak el is mondta.

Majd hétfői nap, a Csór község polgármestere hivatta a TV-1 stábját, akinek a riportere Körmendi Gábor vólt. Odajöttek a polgármesterrel, akit Csete Dezsőnek hívtak, emlékszem rá, egy kis hülye parasztgyerek vólt, mert még magyarnak sem lehet nevezni, mert mi is ott Csór községben nőttünk fel, amikor elkezdtem mondani a Csete Dezsőnek, amíg mi itt laktunk, mit tudsz te miránk mondani? Milyen betöréssel vádolsz te minket? Kell tetőled meg az apádtól nagyobb tolvaj, te szemét? Na most már ha nem takarodsz el, összedarabollak az ásóval, te rohadék. Te mersz minket tolvajnak nevezni, amikor az apdádat kidobták a TSZ-ből, mert ellopta a sok kukoricát és a búzát, le mered ezt tagadni? Oda mersz jönni a Tóth Imréhez, aki nagyon jól ismeri az apád történetét? Te állítod azt, hogy mi nem fogunk Csóron maradni? A te házad? Takarodj le a telekről.

Megkértem a Gábort, ne kapcsolja be a kamerát, annak ellenére azt tette, ez az igazság, félreismertem nagyon a Körmendi Gábort, amikor az adást leadta, felhívtam, azt mondtam neki, hogy ha előbb-utóbb a szemem elé kerül, nagyon megbánja.

Másnap már a Józsi alsó szintjét, ahol mi a zámolyiak tartózkodtunk, beverték az ablakokat, horogkeresztet rajzoltak a falra, azonnal értesítettük a rendőrséget, majd másfél óra múlva jöttek ki. Azt mondták, azért jöttek ilyen későn, mert helyszinelni vóltak, mert egy férfi öngyilkos lett, de minket bárki másfél óra alatt meg is ölhetett vólna, ez már túl sok vólt nekünk, mondtuk a Józsival mit kellene csinálni, hogy ennek a rossz rémálomnak legyen már vége? Azt mondtuk, beszéljünk a Flóriánnal, az országos Cigány Önkormányzattal, meg is tettük, ez egy sajtótájékoztató vólt, ahol több illetékes tag megjelent, egyben a Fejér megyei rendőrkapitány is jelen vólt.

Mi azt mondtuk, abban az esetben hajlandók vagyunk vissazköltözni, hogyha a rendőrség védelmelt biztosít. Ezt a rendőrkapitány nem vállata, azt mondta, ő nem állíthat minden ember mellé rendőrt, ő nem meri vállani a felelősséget ilyen esetek után, mint amikor fel akarták robbantani a házakat, azt mindannyian tudjuk, mire készültek a csákvári fiatalok, akkor azt mondta neki a Józsi, mégis szabadlábra engedték őket, a Krisztiánt meg ott tartják ártatlanul, erre nem szólt, azt felelte, erről nem kíván beszélni.

Zámolyról is résztvett a sajtótájékoztatón egy Pedagógus, aki egyben az önkormányzat képvsielőtagja, Baki Dezső, azt a nyilatkozatot merte mondani, amíg nem adjuk ki a gyilkost, addig nem mehetünk Zámolyra lakni. Itt aztán elég vólt, erre mindenki fellázadt, hogy mer ilyen kijelentést tenni.

Akkor azt mondtam a Flórinak, mi mind a 6 házat neked adjuk, költözzél Zámolyra a családoddal, majd szünet volt, behívott minket egy irodába, azt mondta, elkészülnek a házak, és eladjuk, de a közvélemény felé azt hangoztassuk, hogy visszamegyünk lakni, ne engedjünk a magyaroknak, beleegyeztünk, amikor mindenki előtt azt mondtuk, hogy visszamegyünk, azt hittem a Baki Dezső leesik a székről, köszönés nélkül távozott, még annyit mondott, nem tudja elképzelni, mivel vett le minket Farkas Flórián a lábunkról, a Józsi gyorsan hozzátette, nem a zámolyi képviselők fogják eldönteni, hogy visszamegyünk lakni, vagy nem, ez a roma vezetőknek jól esett, amikor ezt hallották.

Határidőt adtunk Farkas Flóriánnak, 1 hónapot, azt mondtuk, amennyiben nem fogja megoldani a problémánkat, ultimátumot nyújtunk be, de akkor még mi sem tudtuk, hova fogunk menni, de azt már tudtuk, hogy az országot elhagyjuk mert, mi nem láttunk semmilyen megoldást. Majd eltelt az 1 hónap, Farkas Flórián a kisujját sem mozdította, sem a Horváth Aladár, a kormányról nem is beszélve.

Eljött hozzánk Kósáné Kovács Magda és Ladányi János. Kósáné MSZP képviselő, Ladányi szociológus, látták milyen körülményekbe vagyunk, azt mondták, Józsi amit teszel jogos, mert ez már valóban embertelen körülmény, itt a telet nem fogják túlélni, sem a gyerekek, sem a felnőttek. De ők sem tettek semmit annak érdekében, hogy megoldás legyen.

Akkor azt mondta a Józsi, tart a lakásán egy sajtótájékoztatót, és elmondja mit akarunk tenni, amennyiben Farkas Flórián minden családnak nem vesz lakást, és 3 millió Ft-ot újrakezdéshez, a lakásokat Székesfehérvár vonzáskörzetében kellett vólna megvennie, akkor elhagyjuk az országot. Ezt meg is tettük. Majd Farkas Flórián nyilatkozott a TV-nek, kérjünk bocsánatot, mert ez zsarolás, amit mi akarunk, vagyis kérünk.

Be akartuk iratni a gyereket az iskolába, Csete Dezső azt mondta, mindent el fog követni, hogy oda egy zámolyi gyerek nem mehet sem óvodába, sem iskolába. Nyílt levelet írtunk az oktatási miniszternek még csak nem is válaszolt, úgyhogy a gyerekek fél évig nem jártak iskolába. Majd Csete Dezső újabban nyilatkozott, azt mondta, nincs helyünk az országban, menjünk oda vissza ahonnan jöttünk, mert még az állat is kiveti magából az élősködőket, ez nagyon felháborító vólt.

A világon senki egy szót nem szólt neki, miért tett ilyen megjegyzéseket, igaz a Roma kisebbségek belázadtak, de mondjuk értelme nem vólt, mert féltek a Kormánytól, mert nem kaptak vólna több pénzt. Közben mi azt mondtuk, gyűjtsük a pénzt, a nyár hamar elmegy, jön a tél, nem maradhatunk ott. Mindenki azt hitte, hogy csak beszélünk, úgy mint 1998-ban, azt mondták, honnan lesz ezeknek annyi pénzük, hogy elhagyják az országot? Mert mi a közvéleménynek azt hangoztattuk, hogy Kanadába megyünk.

Tény, hogy nem vólt annyi pénzünk, hogy Kanadába menjünk, a mi úticélunk nem Kanada vólt, hanem Strassbourg, majd tudtuk, hogy a zámolyi önkormányzat alig várta, hogy mi elhagyjuk az országot. Támadt egy ötletem, mivel tudtam, nekünk működőképes volt a Kisebbségi Önkormányzatunk, aminek az Elnöke én vóltam. Felhívtam az alpolgármestert, mivel akkor már Takács József lemondott posztjáról, így Újvári József jöhetett számba. Szó szerint elmondtam neki, mi az úticélunk, Franciaország! hogy majd onnan hajóval megyünk Kanadába, előlegezze meg a Kisebbségi Önkormányzat költségvetését.

Azt mondta, semmi kifogása ez ellen nincs, sőt még ad 200 ezer Ft-ot a gyerekek étkezésére, örömmel elfogadtuk, így már a buszköltség megvólt, 420 ezer plusz 300 ezer már kéznél vólt. Gondolkoztunk hogyan tovább, hajóval el-e lehet menni, és mennyibe kerülhet mindez ennyi embernek. Féltünk nagyon nekivágni, de azt mondtuk, ettől már rosszabb nem lehet a helyzetünk, mint ami most. Akkor én azt mondtam a Józsinak, tudassuk a Katz Katival, mi a szándékunk, és őneki az államokban nagy ismeretsége van, hogy jutnánk el Kanadába hajóval?

Felhívtam a Katikát, elmondtam neki mindezt. Azt mondta, a hajó drágább, mint a repülőjegy, mert több napról van szó, és az ellátást biztosítaniuk kell. Ez nem vált be. Akkor mondta Katika, táljunk ki valami mást, mert oda nagyon sok pénz kell. Ő is besegít valamennyivel, nagy volt az öröm, akkor azt mondta a Katika, ő is és a munkatársai jönnek velünk Franciaországig, még nagyobb volt a bizalmunk, mert nem akárkik áltak mellénk, majd közölte velünk a Katika, 1 millió egyszáz 20 ezer Ft-ot tud nekünk adni, nagyon nagy vólt az öröm, csak aztán el voltunk mindannyian keseredve, hogy a testvérem a Gyula, a Mari a felesége és a kislányuk ottmaradnak, az mellett gyengén látó a felesége és a kislánya, és főleg a Krisztián miatt.

Nagyon el vóltunk keseredve, utólagosan már az őrnagy tudta, el akarjuk hagyni az országot, beengedett engem, a Szilvit 2 gyerekkel és a Buyert a kislánnyal, elmondtam a Krisztiánnak muszáj, mert nincs hova menjünk már, és hamar vége a nyárnak. Az őrnagy azt mondta igazunk van, mert úgysem hagyják abba, főleg ha Zámolyra visszamennénk, nagyon fájt amikor eljöttünk tőle, tisztába vóltam azzal, egyhamar nem látjuk őket, de bízzunk a Jóistenbe, azt mondom.

Majd eljött az az idő, amikorra le vólt beszélve a busz, a TV2 stábja, Puporka Lajos a Népszavától és a Katz Kati társasága, a Józsi azt mondta, csak váltóruhát, tisztaságit és élelmet vigyünk, a buszos tényleg nem tudta, hova megyünk, azt mondtuk Franciaországba Strassbourgba, Nemzetközi konferenciára. Elhitte, mert több alkalommal vitte a Józsit. Engem egyszer vitt Olaszországba.

Találkoztunk mindig, akkor már a félelmet is valahol kezdtük elfelejteni, de sajnos nem hosszú ideig tartott, csak 2 hétig, és újból kezdődött minden elölről.

Elmentünk bevásárolni az ünnepekre, ennivalót, mivel 3 napos ünnep volt a húsvét, majd 2000. ápilis 22-én, szombati nap, a férfiak dolgozni vóltak, mi a  nők a piacra mentünk, az idős szüleim vóltak otthon és az egyik sógornőm, az András felesége, aki előttte 4 nappal szülte meg gyermekét, haza kellett jöjjön a kórházból, mert a kislánya, akit Roxána néven hívtunk, kettő és fél éves vólt, az anyjuk Hajnalka néven szerepel, gyermekágyas vólt, feküdt az emeleten a szüleimmel, a gyerekek pedig mind a játszótéren vóltak, majd 3-4 óra között megjelent 2 fiatal neonáci, az egyik nem is tudott magyarul.

Berontottak a szálláshelyünkre és összetörtek  mindent, az ételeinket felborogatták, a tévénket, a magnót összetörték, de mi még akkor sem vóltunk otthon, a Terike néni hallotta a nagy csörömpölést, leszaladt, és elkezdett velük kiabálni, de majdnem megverték az idős nénit. Otthagyta őket, kisietett a játszótérre, hogy a gyerekek ne merjenek bemenni, bújjanak el a bokrokba, úgy volt, beszaladt a házba, a szüleimre zárta az ajtót, nehogy megtalálják őket, és hívta a rendőrséget, meg a közeli szomszédokat, de arra az időre mi is hazaérkeztünk, és a férfiak is, nem tudtuk őket megverni, mert a rendőrség már ott vólt, az egyik, aki tudott magyarul, elkezdte a rendőrök előtt kiabálni, eltaposlak mint egy férget.

A rendőrök meg sem bilincselték őket, és azt kiabálta, hogyha nem takarodunk el a XII. kerületből, akkor egy huszonnégy órán belül felrobbantanak minket, én levettem a papucsomat, fejbe akartam vágni, a rendőr elkapta a kezemet. Mindent kiabáltunk nekik, ők kinevettek minket, kipakoltattak velük a kocsi tetejére, a fegyvert, amikor megláttam, nagyon dühös lettem, akkor ellöktem azt a hülye nyápic rendőrt, és csak egy pofont tudtam neki adni, de közben letörtem a visszapillantótükröt is a kocsijukról.

A férfiak is belázadtak. Amikor látták a rendőrök, hogy túlerőbe vagyunk, erősítést kértek, elővették a  gumibotokat, megakartak még minket verni, a Terike néni odajött, elkezdett velük kiabálni, milyen jogon teszik ezt, előbb őt is meg kellene hallgatni, és azt megnézni, amit velünk csináltak. Akkor beültették a két férfit a kocsiba, és elindultak, nekünk azt mondták, tegyük meg a feljelentést. Én azt mondtam menjen, aki akar, én ilyen rendőrségre nem megyek be, akik szemünk láttára őket védi, és minket akarnak még megverni a rohadékok.

A férjem bement, megtette a feljelentést, szeme láttára kiengedték őket, kézfogással hagyták el a rendőrséget, a férjemet meg haza sem akarták hozni. Közben én elkezdtem telefonálni össze-vissza, majd TV RTL értem el, azok kamerázták le, mit is csinált az  a 2 személy. A rendőrség magánlaksértésnek minősítette, majd hazahozták a férjemet, én megkértem, járörőzzenek arra, mert nagyon félünk, azt mondta a rendőr, ha valaki be akar dobni valamit, ahhoz nem fél óra kell, megteszi 2 másodperc alatt, ők meg nem fognak minket egész éjjel őrizni, azt mondták, ne aludjunk mélyen, és hogy ha történik valami, csak akkor szóljunk, feleslegesen ne háborgassuk őket.

Én szóhoz sem tudtam jutni, amikor beszélt, a férjem mondta neki, azonnal takarodj ki innen! maga is olyan fajgyűlölő, mint a többi. El is ment minden zokszó nélkül, felmentek a Teri nénihez, azt mondták, hogyha valami rosszat észlel, akkor szóljon be, mert nem minket sajnáltak, hanem a Teri nénit, mert ő fölöttünk lakott. A Teri néni is kizavarta őket, amikor ezt mondták neki, de nem volt semmi hatása. Majd másnap telefonáltam össze-vissza mindenkinek, a válasz az vólt, majd az ünnepek után kimegyünk.

El vóltam keseredve, ott bent mindenki félt, akkor szóltam a Józsinak mi történt, de közben ő már intézkedett, mert előtte nap már ő látta a TV-ben, hogy velünk mi történt, azt mondta, amire odaérek a kocsival, csomagoljátok össze a fontos dolgokat, és eljöttök onnan. Azt kérdeztem tőle, és hova viszel bennünket? Azt mondta, innentől most már nem hagyom, hogy provokáljanak benneteket, mert hogyha a férfiak és ti, a nők otthon vagytok, ott újabb haláleset történik. Úgy látszik, senki sem akar már veletek foglalkozni. Akkor most menj be, és te is és többiek is csomagoljatok ami fontos.

Bementem, elkezdtem sírni, mondtam nekik, mit mondott a Józsi, úgy csomagoljunk, egy teherautó jön értünk, és megyünk Fejér megyébe Csór községbe lakni, ami valamilyen megoldás lesz. Mindenki megörült, mert nagyon féltünk már Budapesten, megérkezett a teherautó, ez vólt 2000. április 23-án, nagy húsvét napján. A férfiak felpakolták a csomagjainkat, a teherautó és a Józsi mentek előre, mi pedig vonattal mentünk

A Déli pálya vasútállomásán a 2 férfi italozott, én és az Ildikó unokahúgom vettük észre, de siettettük, a férfiakat a vonatra, nem akartunk újabb botrányt, de amikor észrevettek minket, látták mennyien vagyunk, gyorsan elmentek, majd felszálltunk a vonatra, akkor már megnyugodtam, hogy nem lehet probléma.

Megérkeztünk Csórra a Józsi lakásához, már mindenki csomagja le vólt rakva az udvaron, tényleg csak a személyes holmijainkat vittük, mert mit is vittünk vólna, vaságyat? Mert ott már nem vólt, vittünk be raklapokat, ki hol talált magának családonként helyet, a nagyobb család, aki 11 fős, ők voltak a garázsba + az Ildikó 3 gyerekkel, és az András, az Ildikó öccse 3 gyerekkel, 1 csecsemővel is + ők 4-en, én, az élettársam, a gyerek és a nagybátyám, a Péter, mi a széntárolóba, a kazánházba vólt a Gyula testvérem, 1 kislánnyal és a felesége, meg az András 1 csecsemővel + kislány és a felesége, a szüleim és a Pubika, a kislánya a Szintia, felesége megint egy helyiségbe összezsúfolva, embertelen körülményekbe, meleg víz nem vólt, sem fűtés, úgy tudtunk mosakodni, hogy kitettük a napra a vizet, hogy langyos legyen.

Akármilyen rossz körülmény vólt, de tisztába vóltunk vele, hogy csak azideig van békességünk, amíg a TV nem hozza nyilvánosságra.

Továbbra is éltük a mindennapjainkat mindig nagyobb félelemben, de akkor már 5 hónapja éltünk Budapesten ennyien abban a kis helyiségben, de a szükség törvényt bont, nem vólt más lehetőségünk. Nagyon szép idők vóltak, napközben, velünk szemben vólt egy játszótér, a gyerekek egész nap ott vóltak, csak enni jöttek be, vonzotta őket a jó idő, de ugyanakkor minket is, mert az ideig vóltunk benn, amíg elvégeztük a háztartást, már amennyire annak lehetett nevezni, de a legtöbbet mi is kinn vóltunk velük.

A Teri néni csodálkozott, mondta nekünk, ne sokat legyenek kinn, nehogy megtámadják magukat, ő már féltett minket, jobban talán, mint mi magunk. Akkor mondtam neki, de hát Terike néni a gyerekeket nem tudjuk már benn tartani, mert úgyis kiszöknek, de azért vigyázzanak.

Közeledett a Húsvét, már vólt egy kis pénzünk, azt mondtuk veszünk a gyerekeknek ajándékot, persze közbejött a Krisztián beszélője, a csomagja. Nagyon szép csomagot készítettem neki, és nagy nyuszit vettem neki, olyat, mint amikor még pici volt, mentünk a beszélőre, és mondta nekem, meg van még a nyúl, amit vettél. Olyat szoktál venni, amikor még gyerek voltam. És mondtam neki, de hát meg ne edd még, mert még nincs húsvét. Majd ha elmúlnak az ünnepek. Elnevette magát, mert eszébe jutott, amikor már nagyobb vólt, mert mindig előre megvettük az ajándékot, és ő mindig felkutatta akárhova is tettük, és megették, de közösen. Kérdeztem tőle miért nevet, és elmondta, még a rendőrőrnagy is nevetett, és azt mondta Krisztián te ilyen mohó voltál?

A végén már valahol ez az őrnagy is szánalmat érzett irántunk, azt mondta, lezárjuk, Ibolya, az ügyet, és már nem kell idejárjon a Krisztiánhoz, mert el lesz engedve. Azt mondtam neki, a gyerekmeséből már kinőttem, őrnagy úr! Maga sem hiszi el, amit mond. De! igen! Ibolya, már belefáradtam, mondtam neki, elhiszem, De azt nem, hogy maga el fogja engedni Krisztiánt, akkor azt mondta, Ibolya, most már majd hamarosan lezárjuk az ügyet, hogyha az ügyész  jóváhagyja, akkor elmehet haza a Krisztián. Én azt mondtam neki, ezzel újat nem mondott, mert ezt mi is jól tudjuk.

Hamarosan vége lett a beszélőnek, el kellett búcsúzni, én mondtam a Krisztiánnak, ne gondolj semmilyen ünnepre, mert mi nem tartunk ünnepet őmiatta, mert ő bent van, elkezdett sírni, én nem mertem előtte sírni, sőt lelkierőt adtam neki, de éreztem, hogy ebből is kezd elege lenni, és mondtam neki, tudom, hogy már unalmas, amit mondok, mert nincs jelentősége, mert te még mindig itt vagy, és ki tudja meddig leszel itt. Akkor a fejével bólintott, hogy igen így van, de mondtam neki, nem rajtam múlik.

Majd eljöttünk, otthon mindenki kíváncsian kérdezte, mi van a Krisztiánnal, mit mond? Akkor azt mondtam, a szokásos, de azért elvan, és muszáj, hogy kitartson, majd egyszer csak meglátogat minket a Krisztiánnak a vólt felesége, akitől van egy kislánya, a kislányt Viviennek hívják, gyönyörű teremtés.

Ez a látogatás váratlanul ért mindannyiunkat, csodálkozott az asszony, akit Karolának hívnak, a cigányneve pedig Búyer. Mi van veletek? Talán baj, hogy eljöttem? Dehogy is, mondtuk mindannyian, sőt nagyon örülünk neked, mert mi nem  mertünk hozzátok menni, azt hittük, hogy haragszol ránk a Krisztián miatt, amiért otthagyott téged és a kislányt. Azonnal kávéval kínáltuk és ennivalóval, a kislányt a nagyobb kislányok a boltba vitték, mindenféle édességgel kedveskedtek neki.

Én azt mondtam, az Isten velünk van, akárhogy is szenvedünk, mert visszaadta a Krisztánnak a feleségét és a kislányát. Beszélgettünk a dologról, hogy legyen, vagy mit tegyünk? Azt mondtam a Buyernak, írnod kell a Krisztiánnak, és kérjen az ügyésztől rendkívüli beszélőt a kislány miatt, mert a kislány lelkibeteg. Azt mondta, mindent elkövet, csak kapja vissza a Krisztiánt, egyébként aranyos teremtés, kitartó a rokonság mellett. Ezt ő megtette, és már a Krisztián kapott pénteki napra beszélőt, engem hívott, a Buyert és a kislányt, elmentünk, nagyon nagy sírás vólt, én is, ő is, a Buyer is.

A kislány meg csak csodálkozva nézett, hogy most mi is zajlik körülötte, én fogtam, mondtam neki, beszélj apáddal, a kislány csodálatra méltó volt, mert nem ismerte az apját, de azért azt mondta neki, apa! szeretlek. A Buyer azt mondta, te vagy apukám! Az anyát a nevén szólította. A Krisztián igent mondott neki, én vagyok az apikád, és én is szeretlek nagyon téged.

A kép: illusztráció

A rendőrőrnagy csodálkozva nézett, nem is szólt hozzánk jó ideig, nem akart minket zavarni, aztán majd megszólalt, Krisztián! Neked tüneményes kislányod van, és nagyon okos. A Krisztián büszkén felelt, apja lánya! Valóban így van, mert a kislány sokat hasonlít a Krisztiánra, az anya is nagyon szép nő, ő pesti lakos. Egy újabb elválás, nagyon sírtunk, amikor el kellett jönni, de muszáj vólt.

A Szilvia a Krisztián nővére, ő vele az utcán találkoztunk, az is sírt, amikor meglátta a kislányt a Vivikét, aztán ott vólt az ő lánya is, az Anett, fogták a kis kezüket úgy játszottak, a Szilvi elhalmozta édességgel, Barbi babát vett neki, éntőlem kis táskát kért, mert éppen egy mindenes trafiknál álltunk meg, és vólt nálam egy kulcstartó, a Krisztián képe vólt benne, és az enyém. Azt mondta tedd bele a táskámba apukám képét és a tiedet, mert nem ott laksz ahol mi, és látni akarlak táged is a képen, akkor a Szilvitől is vett el képet, olyat, ahol az Anett is rajt van. Az Anett azt mondta neki, Vivi, akkor te mért nem adsz nekünk képet? Akkor szólt az anyjának, Buyer add ide a képeimet, az anyja odaadta neki a képeket, én megkérdeztem, apádnak is küldtél? Igent mondott, majd hozzátette, ahol a legszebb vagyok azt küldtem el apukámnak.

Csak néztünk akkor, mondtam neki, van még azokból a képekből? mutasd meg nekünk is! Vólt még abból 4 db, az Anett vett el egyet, meg én, Koszorúslány ruhába van, és csodálatos szép valóban. Elbúcsúztunk a Szilviától és kicsi gyerekeitől, majd felültünk a félhármas buszra, ami Budepestre ment, együtt utaztunk hárman, akkor már mondtam a Buyernak, ne jöjjön már ki a XII. ker. mert a kislány is fáradt, meg ő is, majd felhívom, és a Lehel piacon majd találkozunk, elmentem haza, már nagyon vártak, kíváncsiak vóltak a kislány miatt, hogy viselkedett, elmondtam, és mindenki elkezdett sírni, részben, mert hogy kibékültek, a másik meg az, hogy a Krisztián már akkor 3 hónapja bent volt, és még akkor sem engedték el. De végül is örültünk mindannyian, hogy a kislánya és a felesége újból a családja lett, ez rendkívüli öröm volt, mindannyiunk számára.

Majd a zöldséges egy nap mondja nekem Ibolya! A rádióba hallottam, hogy a MIÉP-es párt vezetője Csurka István azt nyilatkozta, hogy a cigányok nem a Budapeset XII. kerületbe valók, menjenek oda vissza, ahonnan jöttek, mert nem tudják mi az, hogy emberhez méltóan kell viselkedni. Nagyon elszomorított engem a hír, de, mondja a zöldséges, ez még semmi, hanem Orbán Viktor jóváhagyta amit mondott, az mellett hozzátette, tanuljanak meg dolgozni, mert csak az állami pénzekre várnak, és lusták dolgozni.

Egyszerűen nem tudtam szóhoz  jutni, azt mondta a zöldséges, Ibolya Vigyázzatok! mert ez az elvetemült Csurka mindenre képes. Hazamentem, elmondtam ezeknek, mit mondott a zöldséges nekem. Akkor már valóban bennem is nagyobb vólt a félelem, hogyha már egy államfő így nyilatkozik, és jóváhagyja Csurka nyilatkozatát. Felhívtam az Országos Cigány Önkormáynzatot, Farkas Flórián éppen ott vólt, lehet a véletlen vitte akkor oda. Mert amikor már az alkalmazottai meghallották, hogy én vagyok, már szerintem rosszul vóltak, nagyon unalmas emberek vóltunk az ő szemeikben is, akkor mit is várhattunk vólna el a magyaroktól.

De felvette a telefont, elmondtam neki, mit hallottam, ő azt felelte, én ilyet nem hallottam, de ne is foglalkozzatok ezzel, úgysem mernek semmit csinálni, mert félnek, akkor azt mondtam neki, talán majd tőled fognak félni, vagy tőlünk? Döntsd el! Erre azt felelte nem ér rá ezzel foglalkozni, mert tárgyalása van. Azt mondtam neki, rohadj meg, és letettem a telefont.

Majd 5 nap múlva a Terike néni reggel, a postaládán fel volt ragasztva egy MIÉP-es cédula, az volt ráírva, a megoldás - meghaltok! A Terike néni mutatta a cédulát, odaadta nekem, és már ment is, hivatta a rendőrséget. Amikor kijöttek a rendőrök megláttak minket, azt mondták a Teri néninek, mi a fenének foglalkozik maga ezekkel állandóan? A Terike néni azt felelte, mert ők is emberek, és gyerekeik vannak, és nekik is vannak érzéseik, nem állatok, hanem emberek.

Amikor befejezte a Terike néni, én azt feleltem neki, te rohadék, kis taknyos, én nem hivattalak, de neked ez a dolgod, ezért fizetnek, nem!? Vagy azért, hogy fajgyűlölő legyél? takarodj ki az udvarból. Nem mert megszólalni, egy idősebb szólt nekem vissza, hogyan beszélek. Azt mondtam neki, te sem vagy különb, mint a a másik majom, takarodjatok innen, mert biztos, a Csurka jól megfizetett benneteket is. Igaz?

Én be is mentem, nem foglalkoztam ezzel a dologgal, mert nem láttam értelmét, a Terike néni vitatkozott még velük továbbra is, aztán felmentek a Teri nénihez az emeletre, és a Terike néni megtette a feljelentést, mert közös postaládánk volt, de már mást nem tudott a rendőröknek mondani, csak azt, hogy őt is megalázzák, úgy mint a cigányokat. Nekem ezt elmondta Terike néni, és elnézést kért, amiért ezt mondta a rendőröknek, de kénytelen volt, mert másképp nem tettek vólna semmit, majd felhívtam a Józsit és elmondtam neki mindezeket, azt mondta, valamilyen szélhálmos hülye tehette oda.

Aztán jött a TV1-es stábja, ismeretlen vólt a fiatalember. Azt mondtam neki, ne haragudjon, de nem kamerázhat, elegünk van már mindenből, hagyjanak minket békén! a Terike néni meghallotta, gyorsan lejött, azt mondta nekem. Ibolya! Ezt kell hogy mondjad a tévének, mert a rendőrök miatt nehogy eltüntessék a feljelentést, mert azok is már képesek mindenre, a másik meg az, én megértem, hogy féltek már a tévésektől is, de muszáj. Kérlek Ibolya. Akkor azt mondtam a fiatalembernek, meg fogom nézni a műsort, és ha nem úgy lesz leadva, és hogyha a lényeget kiahgyja, soha többet hozzánk ne jöjjön, mert összetöröm a kamerájával együtt, megígérte, adta a szavát.

Elővettem 3 fenyegető levelet és a MIÉP-es cédulát. Azt mondta, elég az utólagi levél és a cédula, de megkért, hogy tegeződjünk, rendben van. Leadtam az interjút. Majd este, a 7 órási hírekben leadták, azt mondtam, rendes ez a fiú, mert a lényeget adta le, abba a pár másodpercben is, a fiú neve Körmendi Gábor, a TV1 stábnak a riportere, rendesnek tűnt, azt mondtam, na végre! Egy normális fiatalember, aki nem az előítélettel dolgozik, és nem a közvélemény javára, hanem azt látja, hogy itt emberekről van szó, gyermekekről, és idősekről, mert aztán csinált vágóképeket is, a legtöbbet a szüleimet és a nagybátyámat, a Pétert kamerázta. Akkor azt mondta nekem, Ibolya nagyon vigyázzatok, mert már kezd elmérgesedni a  helyzet, hogy ti itt vagytok a XII. kerületbe, de mondtam neki, már egyáltalán nincs hova menjünk, Zámolyon  fel akartak robbantani, oda sem mehetünk már vissza.

A Gábor azt mondta nekem, vagyis feltette a kérdést, Ibolya mindezért szerinted ki a felelős? Én azt mondtan neki kapásból, ezért a kormány a legfőképp, másodsorban pedig az Országos Cigány Önkormányzat, mert nem lett vólna szabad felvállalja a mi helyzetünket, ami nem az ő feladata vólt, hanem a kormányé. Majd dobáltak minket össze-vissza, és így lettünk hajléktalanok, és ki tudja mi lesz a további sorsunk, mert Zámolyra már nem merünk visszamenni. Azt mondtam, majd ezen túl is csinálnak velünk valamit, ha bár az Országos Cigány Önkormányzat azt akarja, hogy menjünk vissza Zámolyra, de a védelmünkről senki nem hajlandó beszélni. Mi meg nem akarjuk a gyerekeinket további atrocitásnak, rettegésnek és félelemnek kitenni, a Gábor azt mondta, igazatok van, mert ilyen körülmények között hosszú távon nem lehet élni, ezzel el is mentek.

Rossz sorsunk vólt már akkor is, mert bárhova mentünk vólna az országba, mindenhol megtaláltak vólna. A sok rossz után azért mindig volt egy picike jó is, Katz Katalinról beszélek, aki holokauszt kutató, Izraelben él, vagyis Jeruzsálembe, 2 munkatársával, barátaival, így is lehet nevezni.

Igen nagy vólt az öröm, amikor megláttuk őket, nekik legalább elmondtuk azt a sok-sok rosszat, amit átéltünk, és együtt éreztek velünk, beszélgetésünk után mondta a Kati, nem-e mennénk el velük Komáromba, a Monostori erődbe, ahol a németek fogvatartották a romákat, és a zsidókat.

A képen: Katz (Klopfer) Kati.

Őszintén, hogyha belegondolunk, nem szívesen mentem. Azért, mert az édesanyám és a rokonai ott szenvedtek, és sokan meghaltak, mert sokat mesélt édesanyám erről nagyon. A Kati kedvéért és azért, mert addig sem kellett félnem és rettegni, az utazás nem vólt unalmas, mert beszélgettünk sokat, a Ronnal nem sokat, de inkább semmit nem tudtam beszélni, de először megijedtem, mert nem szeretem, amikor autót gyorsan vezetnek, ő észrevette, és nevetett, aztán mondta a Katinak, hogy fordítson, mert ő biztonságosan vezet, de jót nevetett, mert látta a tükörből, mennyire félek.

Attól azért mentünk, és nevettünk jókat az autóba, a Donyica, a Kati édesanyám, a Ron és én. Majd szóltam, valahol meg kellene már állni, igyunk egy kávét, és gyújtsunk rá, már aki ugye dohányzott, és az illemhelyre, megálltunk, mindez megtörtént, és már nem vóltunk messze a komáromi monostori erődtől.

Édesanyám emlékezett az útra, és amint odaértünk, mutatta melyik bunkerban vóltak ők, amit most már nem bunkernak neveznek, hanem kazamatáknak, körbejártunk, és amikor odaértkeztünk, ahhoz a bunkerhoz, ahol ők vóltak, hogy aludtak? milyen fűtés vólt, és mindenki egyszerűen csak rám néztek, hogy most mit is mondtam én? Anyám azonnal tudta a választ, és szörnyű vólt.

Lányom! A lehelletünkkel fűtöttünk, és a sima betonon feklüdtünk, azért halt meg annyi gyerek és idősek. Az mellett nagyon sok tetű volt, de mindezeket én már leírtam, mert anyám mindig mesélt nekünk a múltról, majd ezek a dolgok után elmentünk a múzeumba, beszéltünk az igazgatóval, és mindenről beszélt, de ami nekünk kellett, arról nem beszélt, sejtette ő kik lehetünk, de nem szólt, akkor már a Kati, és a Danyica beszólt neki, de hát uram! Még mindig nem beszél arról, ami igazán minket érdekel! A holocaust túlélői, mint ahogy ez a néni is, mondták anyámra. Akkor azt mondta, hogy onnan elvitték a zsidókat és a cigányokat, ezért nem beszélnek.

Majd az idegenvezető, fiatal ember vólt, ágyúkat, fegyvereket, több muzeális értéket mutatott, és beírtunk a nagykönyvbe. Itt jártam, ahol a zsidókat és a cigányokat szenvesztették. Majd az idegenvezető azt mondta nekünk, hogy egy másik erődbe vitték a romákat, ő így hallotta.

A monostori erődben a látottak után mindannyian el vóltunk keseredve, mi mindent kellett átélniük azoknak az embereknek, főképp a gyerekeknek, akiket odavittek kényszerből. Egy jó ideig a kocsiban néma csend vólt, gondolom mindannyian ezen gondolkodtunk, közben láttam a kocsi visszapillantó tükréből, hogy a Ron is milyen szomorú vólt.

De aztán a Katika megtörte a csendet, azt mondta, valahol ebédelni is kellene már, mert ő már nagyon éhes, igaz már délután 3 óra vólt. A Danyica helyeselte az ötletet, én tényleg nem vóltam még éhes, mert kissé ideges vóltam a látottak miatt. A Katika megkérdezett, Ibolya mit szeretnél enni? Azt mondtam, nem vagyok éhes, és nem kérek, na de hát ilyen nincs, mondta a Katika enni kell! Jó, azt mondtam, döntse el ő, mert én nem vagyok válogatós, bármit megeszek. Édesanyám ugyanezt mondta.

Az út mellett, egy erdőszerűségben vólt egy Panzió, megjegyzem nagyon szép hely vólt. Megálltunk, és bementünk, végül is mindenki úgy döntött, a Katika választja ki a menüt. Pulykamell vólt öntettel, burgonya és vegyes saláta, és üdítő, majd étkezés után elindultunk Budapest felé, jól éreztük magunkat. Katika azt mondta, mielőtt hazamegy  Jeruzsálembe, bejön elbúcsúzni tőlünk, ezt viszont meg kell írnom, ő is magyar vólt, és a szüleivel együtt 1956-ban hagyták el Magyarországot, mivel ők is zsidó számrazásúak. Katika 9 éves vólt akkor, de nem felejtette el a magyar nyelvet, nagyon szépen beszél magyarul. De megjegyezte, lakóképpen soha nem térne vissza Magyarországra, mert kegyetlenül bánnak  most is a romákkal, és minden kisebbséggel.

Persze látta a helyzetünket, akkor már 2 évig dobáltak minket össze-vissza, arról nem is beszélve, ki is használták sokan a tudatlanságunkat, mert a Katika végig, vagyis figyelemmel kísérte a sorsunkat. Majd bejöttek, elköszöntek tőlünk, és elmentek. Nekem nagyon fájt a búcsúzás, de nem mutattam ki az érzéseimet, de a Katika észrevette, azt mondta, nem baj Ibolya, jövök én mindig hozzátok bárhol lesztek! Nagyon jólesett, mert azt tapasztaltam, ő egy igazi szeretetre méltó barát, ez így van mai napig is, a kapcsolatunk tart, és tartani is fog részünkről is, és az ő részéről is.

Aztán elmentek, megint csak magunkra maradtunk, de azt mondtam magamnak, bízni kell a mi Jóistenünkben, nem adhatjuk fel, mert akkor tényleg elvesztünk, de akkor már terveztük, hogy elhagyjuk Magyarországot. Azt mondtam a családoknak, gyűjtsük össze a pénzünket, ha kell 1 évig is, de így nem élhetünk, most már elég vólt, és a Józsi sem tud minket még egyszer megállítani úgy, ahogy tette 1998-ban. Ez is csak egy terv vólt, mert bárhogy is akartuk spórolni a pénzt, nem ment. A Krisztián miatt, mert kellett a csomagra és a beszélőre a pénzt, majd eljött az áprilisi hónap, még mindig Budapesten vóltunk, nem történt semmi.

Így teltek a mindennapjaink, a férfiak mentek dolgozni, mi a nők a háztartást vezettük, igaz, nem kellett megerőltessük magunkat, mert munkánk nem vólt, mert csak a vaságyak vóltak, és egy asztal.

Majd egy napon eljött hozzánk a Józsi bátyám, közölte velünk, hogy Olaszországban világkarnevál lesz, mivel mi is kisebbségi önkormányzattal rendelkezünk menjünk el mi is, főképp engem sajnált, mert tudta, hogy a Krisztián miatt mennyire aggódom. Nemet mondtam neki, és aztán az Elemér, a Krisztán bátyja, az élettársam a Ferenc meggyőzött. Menjünk el, addig is felejtesz, és nem idegeskedsz.

Az olaszországi úticélunk Velence városa vólt, busszal mentünk, Fejér megye minden kisebbségi önkormányzat képviselő tagjai. Odaértünk Velencébe, nagyon sok szép dolgot láttunk, az egész város szinte muzeális. A Szent Márk tér csodálatos, a Sóhajok hídja, az idegenvezető minden muzeális épületről beszélt nekünk. Pl. a Szent Márk téri Bazilika reneszánsz alkotású. Amit még az emlékeim között tartogatok Velence városáról, a sikátorok, a gondolák, a karneválról a csodálatos jelmezek, a hegységek, a ködfelhők.

Majd átmentünk Trieszt városába, ott mindenki vásárolt ajándékokat, persze akinek pénze vólt, mi nem tudtunk vásárolni, mert nem vólt pénzünk, csak élelemre, majd  fotókat készítettünk együtt a testvérek, én, az Elemér, a Pubika. Azokat a képeket be is küldtük a Krisztiánnak, megjegyzem, amikor egymás mellé álltunk nagyon szomorú vóltam, mert a Krisztián és a Szilvia hiányoztak nagyon.

Aztán elindultunk haza Magyarországra a busszal, irtó fáradtak vóltunk, de örömmel meséltük az otthoniaknak milyen élmlénybe vólt részünk. Majd újabb beszélő a Krisztiánnal, és ott adtam át neki a képeket, persze az őrnagy jelenlétében, azonnal megjegyezte, hogy szomorú vóltam a képen, megkérdezte tőlem, miért vóltál ilyen szomorú a képen? Nem szóltam, csak néztem rá, nem sírtam, de nagyon elkomolyodtam. Akkor azt mondta nekem, ugye rossz vólt, hogy nem vóltam ott? Igent mondtam, majd újabb erőt adtam neki, ne aggódj, majd kiderül az ártatlanságod, és el fognak engedni. Kérdezte, milyen vólt, szép-e Velence, mondtam neki csodálatos.

Amikor nála vóltunk, szinte az idő rohamosan ment, az a fél óra beszélő, mintha csak kettő perc lett volna. A búcsúzás nagyon fájdalmas vólt, minden egyes alkalommal, ő maradt, mi meg el kellett jöjjünk. Szívesen helyet cseréltem vólna vele, hogy legyen szabad, és boldog, de nem tehettem. Már akkor a Krisztián 2 hónapot fogvatartott vólt, leveleztünk vele, közben teltek a nyomorban töltött mindenapjaink.

2000 III. hó vége felé újabban eljött Földesi György és Babai János, újságcikk a Gyuri kezébe, azzal kezdték, nem mehettek Zámolyra lakni, mert föl akarnak benneteket robbantani, mi nagyon megijedtünk, és közben a Gyuri mutatta az újságcikket. A csákvári szkinhedek bosszút akartak állni a fiú halála miatt, ők abban a tudatban vóltak, hogy mi ott lakunk Zámolyon, mert a TV így hozta le a közvéleménynek. Majd a vezetőjük édesanyja megtudta, hova készülnek, nagyerejű robbanószerkezetekkel, a második világháborúból maradó bombák, detonátorok, kézigránátok.

Akkor azonnal mi magunk is eldöntöttük, soha többet  lakói nem leszünk Zámoly községének. Azonban akkor azt mondtuk a Gyurinak és Babai Jánosnak, egy megbeszélést kellene összehívjunk, hogy amint elkészülnek teljesen a házak, azonnal értékesíteni tudjuk, és máshol vásároljanak nekünk lakásokat, de ez sem jött létre, mivel állami pénzekből épültek a házak, így mentességi jogot kellett volna adjon írásba az állam, de nem mozdította senki sem, még a kisujját sem.

Majd megkérdeztem, mi történt a csákvári fiatalokkal, akik a merényletet akarták elkövetni. A Gyuri majd mutatott egy másik újságcikket, hogy az 5 fiatalt a rendőrség őrizetben tartja, és meg fogják kapni a méltó büntetésüket. Ez a hír sajnos csak 5 napig tartott, a Fejér megyei rendőrség szabadlábra engedte őket, majd érkezett egy újabb fenyegető levél, legközelebb végre is fogják hajtani a merényletet, bárhol leszünk az országban, úgyis meg fognak találni, és még a legkisebbet is ki fogják nyírni közöttünk, úgy, hogy senki nem élheti túl. Az a levél Szeged környékéről érkezett, nagyon féltünk!

Magunkra vóltunk hagyva, senki még csak jó szót sem mondott nekünk, csak egyedül a bátyám, a Józsi. Újabban telefonáltam a Kaltenbach Jenőnek, ő azt felelte, ő értesült a merényletről az újságcikkekből, és a TV2 stábja amit bemutatott a  közvéleménynek, de nagyon sajnálja, ő nem tud minket megvédeni, ez a rendőrség feladata, de nyugodjak meg, majd értesíti őket, hogy vigyázzanak ránk. Ez sem történt meg, bárkinek telefonáltam, senki nem tett semmit, akkor újabban azt kellett tegyük, amit Zámolyon, mi, a nők nem mertünk aludni, a férfiaknak muszáj vólt aludniuk, mert reggel mentek dolgozni. Ez körülbelül 2-3 hétig így ment, egymást nyugtattuk, de a félelem, a rettegés mindenkiben lakozott, nem tudtuk hova menjünk, mit csináljunk?

Már sokszor jobb lett volna hogyha egy reggel fel sem éberdünk, mindannyian haltunk vólna meg. Nagyon el vóltunk keseredve, mivel érdemeltük ki ezt a bánásmódot az Istentől? Miért? Nem bántunk senkit, és minket állandóan csak bántanak.

Írt a Krisztián levelet, ne merjetek Zámolyra menni haza, mert veszélyes! De ezt mis is tudtuk, de ő is felhívta a figyelmünket, hogy vigyázzunk nagyon.

Majd elmentünk újabb beszélőre, és ott elmondtam a véleményemet az őrnagynak, hogy milyen életmódunk van, és hogy a Krisztiánt mióta bent tartják, őket meg kiengedték 5 nap után, mert nem cigányok, én az utcán is féltem napközben, amikor a Krisztiánhoz kellett mennünk, vonattal nem mertünk menni csak autóbusszal, mert 1989-ben vólt egy olyan eset, utazott Budapestről roma  házaspár, és ledobták őket a vonatról a székesfehérvári állomás előtt, a fiatalember mind a kettő lábát elvesztette, a fiatalasszony pedig csak az egyik  lábát, és azt is neonácik követték el. Ezért nagyon féltünk vonattal utazni, főleg én, mert engem mutatott állandóan a TV.

Vólt olyan alkalom akkoriban, hogy üldözési mániám vólt, és hogyha mentem a villamoson Pesten, mielőtt a  lakásunkhoz értem vólna, mindig ott kapott el a sírás, hogy bajmentesen hazaérkeztem, az élettársam azt mondta, hogyha így folytatom tovább, az elemosztályon fogok kikötni. Azt mondta, inkább ne menjek sehova, maradjak a házba.

Teltek a napjaink a félelemben, és a rettegésben, már akkor beletörődtünk a sorsunkba, sokszor már azt sem bántuk vólna, hogyha meghaltunk vólna. De a mindenható a reményt nem vette el tőlünk, hiszen csak az éltetett minket, hogy valamikor majd jobbra fordul a sorsunk. A Krisztián miatt főképp el vóltunk keseredve, tisztába vóltunk azzal, mi vár rá, és mire számíthatunk.

Az ügyvéd, akit megfogadtunk, egyszerűen faképnél hagyott minket, az az Illa... Majd Fejér megyébe, Székesfehérváron vólt egy ismerős ügyvédünk..., újabban megkoplaltuk azt a pénzt, amit neki adtunk, igaz nem nagy összeg a gazdag embereknek, de nekünk igen is nagy összeg vólt az is, 30 ezer Ft-ot adtunk neki, hogy vállalja el a Krisztián ügyét, vagyis képviselje. Kihasználta mindkettő a tudatlanságunkat, mert mi megbíztunk bennük, mi abban a tudatban vóltunk, hogy rábízhatjuk nyugodt lélekkel az ügyet, mert ő jól ismeri a romák  helyzetét. Ez úton, amiről nem is vólt tudomásunk, az Országos Cigány Önkormányzat 4 lakást felépített, vagyis elkészült félig meddig. Jött hozzánk Földes György, közölte velünk, 4 lakás beköltözhető, azt mondtam neki, én azt szeretném látni 2000. II. hó 3-án. Büszkén mondja a Gyuri, Ibolya most leviszlek, hogy ha akarod, mert 5-én úgyis műszaki átadást csinál az Országos Cigány Önkormányzat. Jó, akkor menjünk le, és nézzük meg.

Elindultunk Budapestről Zámolyra, hogyha most leírom mi is történt, aki olvasni fogja elcsodálkozik. Leértünk Zámolyra, a lakásokhoz ajtó, ablak vólt, a karitatív szervezetektől bútor, olyan, amit az első szemétdomb nem fogadott vólna el, az ablakokat nem lehletett se kinyitni, se becsukni, arról nem beszélve, vízcsapok nem vóltak, a szennyvízhálózat nem vólt beszerelve, egy tartályt hoztak oda, amit állandóan szivattyúzni kellett, mert lukas vólt.

Én azt mondtam a Gyurinak, ilyen állapotban nem vesszük át a lakásokat, csak hogyha a szennyvízhálózat oda lesz vezetve, mert a tartály 7 családnak kevés, arról nem beszélve, anyagilag sem bírtuk volna, mivel csak 8000 Ft-ért szivatták vólna a tartályt. Majd azt mondta nekem Földesi György, hogy vegyük csak át a lakásokat a Média előtt, és közben majd csak akkor költözzünk haza, hogyha a szennyvizet és az utólagos munkát befejezik.

Nemet mondtam, és hogy feljelentést teszek az Országgyűlési Emberjogi biztosánál Kaltenbach Jenőnél. A Gyuri megijedt, azt felelte erre, majd beszél a Flórival, ez idő alatt, amíg ott vóltunk Zámolyon, a vállalkozó azt mondta nekem, nehogy elvállaljuk, mert még a kémény sincs kész, a fémlemezt azért rakták oda, hogy ha jön a média ne lássa, hogy nincs kémény. Nagyon dühös lettem, nem kiabáltam a Gyurival, hiszen tudtam, nem ő a felelős, hanem Babai János, mondtam a Gyurinak, hogy szeretnék én beszélni a Flórival, látogasson meg minket.

Ki is jött, azt mondta, hogy na nem vállaljuk el a lakásokat, és hogyha nem vesszük át, akkor más családokat fognak oda berakni, a családok megijedtek, de én magam is, hozzátettem mik a feltételek, ugyanazt mondta, amit a Gyuri, de nekem is vólt egy feltételem, amennyiben a Krisztiánnak nem adnak ügyvédet, akkor a nyilvánosság előtt el fogok mindent mondani, és be is bizonyítom. A 4 családnak újrakezdéshez családonként 50 ezer Ft. elfogadtuk, mert nem volt semmink, de abból én és a Krisztián apja odaadtunk 60 ezer Ft-ot [az ügyvédnek]...

Mindez a lakásátvétel a média előtt zajlott le, vagyis a nyilvánosságra hozták, hogy a zámolyi romák visszaköltöznek Zámolyra. Amint a média elment, azonnal visszamentünk Budapestre.

Ó, igen az Országos Cigány Önkormálnyzat elnöke Farkas Flórián azt mondta, bármilyen TV vagy újságíró jön, azt mondta, ne nyilatkozzunk, ebben meg is állapodtunk, megjegyzem mindent vállaltunk a Krisztián érdekében. Majd lementünk az ügyvédhez, odaadtunk neki újabb 60 ezer Ft-ot, azt mondta minden rendben van, visszavonta a rendőrség az országos elfogatóparancsot, majd jött az idézés, 2000. II. 8-án 9 órára vólt a Krisztián beidézve. Bérces László azt mondta, ne féljünk, ki kell, hogy engedjék a Krisztiánt.

Nagyon hideg volt, már háromnegyed tizenkettő vólt, még mindig nem jött le sem az ürgyvéd, sem a Krisztián. Már elkezdtünk sírni, valahol megéreztem, hogy őt már nem engedik ki. Majd látom ám! hogy egyedül jön az ügyvéd, nagyon sírtunk ott, a húgom elájult, arra kértem meg a Rendőrőrnagyot Sneider Istvánt, hogy vásároljunk be a Krisztiánnak élelmet, és tisztasági szereket, és beszélhessünk vele pár percet az ő jelenlétében. Azt felelte nekem, megengedem magának, mert nem mostanába fogja látni a Krisztiánt.

Amikor felmentünk, nagyon el vóltunk keseredve, a Krisztián az Előadója előtt mondta nekem, minek adtatok a Bércesnek pénzt, nagyon szemét, én egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. De már rá is szólt az előadója, Krisztián be lehet fejezni, elbúcsúztunk tőle, és el kellett, hogy jöjjünk. Ezután én azonnal mentem az ügyvédhez, és kértem tőle a pénzt, azt felelte, hogy a 30 ezer Ft-ért belenézett a jeegyzőkönyvbe, a 60 ezer Ft-ért pedig bekísérte a Krisztiánt a rendőrségre. Így 150 ezer Ft-ot vettek el az ügyvédek tőlünk. Anyám, amikor meghallotta, hogy nem engedték ki, rosszul lett, úgy kellett orvost hívni, majd aztán jobban lett, Én, az Elemér, a Szilvia és mindannyian, annyira bántott ez a dolog, hogy a Krisztián nincs közöttünk, mintha meghalt vólna, és elkapott egy ideg, elkiabáltam magam, rosszabbul csináltok mintha meghalt volna.

Nem halt meg, majd kiderül az ártatlansága és elengedik. Kisírtuk magunkat, aztán lehiggadtunk midannyian, senkitől segítséget nem kaptunk. Mindent elvállaltunk vólna csak segítettek vólna az öcsémnek. Már a kalocsaiakhoz fordultunk, amikor azt látták, hogy jogi segítségre van szükségünk, elálltak tőlünk, nem jöttek már utóbb felénk sem.

Közben már 2000 március vólt, a férfiak kaptak munkát, árokásás, nehéz munka vólt, de el kellett vállalniuk, hogy a létfenntartásunkat biztosítani tudják, napi 2000 Ft-ot kaptak, reggel 6 órától este 7-ig. Közben a Krisztiánnak minden kettő hétben 10 perces beszélője vólt, de mindig mentünk hozzá, és persze vásároltunk neki élelmet, tisztaságit, ruhaneműt, levelekkel halmoztuk el, majd egy értesítés jött nekünk, hogy kapott a Krisztián félórás beszélőt, nagyon megörültünk neki, azonnal mentünk, én és a húgom, a Szilvia, előbb az előadója fogadott minket. Sneider István Rendőrőrnagy azt mondta, Ibolya a Krisztiánnal probléma van, öngyilkos akart lenni Én azonnal felháborodtam, ordítva elkezdtem sírni, és a Szilvia is, miért? Mit tettek vele! Neki akartam menni, a Szilvia nem engedte, azt mondta cigányul, ne csináld, mert nem fognak beengedni.

Rágyújtottam egy cigarettára, elszívtam és megnyugodtam. Amikor ezt látta, akkor mondta, most már mehetünk, bementünk abba a helyiségbe, ahol már várt minket a Krisztián. Nem sírtam előtte, de ő észrevette, hogy mindketten a húgommal együtt sírtunk, örült nekünk, és megkérdezte, miért sírtunk? Azt mondtam neki, Krisztián te érted. Mert soha nem gondoltuk volna, hogy te ilyen helyzetbe kerülsz, és nagyon nehezen viseljük azt, hogy nem vagy velünk otthon.

Akkor elkezdte mesélni, hogy elvágta a hasát, mert nem bírta az egyedüllétet. Miközben már az őrnagy elmondta mi történt, én lelkierőt próbáltam belé önteni, de csak sírt, sírt, és mi is vele együtt, mondtam neki, ne sírjál, hiszen fiatal vagy! És ami a legfontosabb, hogy ki fog derülni az ártatlanságod, és haza fogsz jönni, és együtt leszünk megint, a mi szeretett családunk, hiszen mi mindannyian szeressük egymást! Főképp téged! Mondtam, ne add fel! Fiatal vagy, és nagyon szép, daliás, jókedvű, kedves fiú vagy, mindezt nem teheted tönkre, nagy élet áll előtted, amit ki kell használni, mert abból csak egy van! Ott már kezdett egy picit felvidulni, és mondta nekem, nagyon jó, hogy te lelkierővel táplálsz engem itt is és a levelekben is, csak ez az agy vigaszom van, hogy te és az egész családom mellettem van, és ez erő! ami nagyon fontos, és a remény. Akkor megint elváltunk, persze sírással, mondtam neki, Krisztián írok neked, mindig ez így is vólt.

Igaz újabban rettegésben voltunk a rendőrök által is, és a magyarok által is, mivel akkor már megint tudták hol tartózkodunk. Akik rendszeresen jártak hozzánk, azok a kalocsai romák vóltak.

Majd az öcsém, a Sándor is megjelent budapesti szállásunkon, otthagyta a lakását, mert molotovokat dobtak be a magyarok, nagyon megijedt, eljött hozzánk, de úgy, hogy gyorsan eladta minden ingóságát. Decemberben elhagyta az országot, családjával együtt Kanadába menekült, ő mai napig ott van, telefonon tartottuk a kapcsolatot. Amikor kérdeztük tőle, milyen körülmények között vannak, azt felelte, soha Magyarországra nem jön vissza, mert ott emberként kezelik, nincs előítéletesség, nem bántják őket, ami nekik nagyon fontos, a gyerekei jövőjéért tette, mert Magyarországon semmi jövő nem várt volna rájuk, csak a nyomor. Részben örültünk nagyon, hogy nekik sikerült legalább új életet kezdeni. Mi meg tovább csak szenvedünk, és ki tudja meddig?

Pénzünk nem volt, mint  más családoknak, hogy karácsony előtt vásárolnak, készülnek a szeretet ünnepére. Nagyon el vóltunk keseredve, gyerekeinknek még karácsonyfájuk sem lesz. Majd jöttek a kalocsaiak, ők igazán nagyon sajnáltak minket, megkérdezték, hogyan készülünk az ünnepekre? Viszont tisztába vóltak azzal, hogy semmink nincsen. Nem szólt senki, néma csend vólt, az anyukák elkezdtek sírni.

A Kati azt mondta, ne sírjatok! Hát azért jöttünk, hogy segítsünk nektek! Legalább a gyerekek érezzék, és örüljenek a karácsonyi ünnepélynek. Majd elmentek ők, december 23-án bevásároltak, kettő személykocsi csomagtartója tele vólt édességgel, gyümölccsel, karácsonyi díszekkel, szaloncukor, élelmiszerrel, szárnyas húsokkal, sertéshúsok, zöldségfélék, olaj, rizs, és sorolhatnám, kenyeret is, savanyúsággal, és minden családnak külön. Majd az italokban üdítő, kölyökpezsgő, röviditalok, sör, bor.

Akkor a Kati férje vett elő egy csomó pénzt, azt mondta, a karácsonyfát minden szülő vegye meg, minden egyes család részére 20 ezer Ft-ot adott, ami még úgy érezzük, hogy hiányzik. Pl. a fűszereket, és a karácsonyfát. A gyerekek számára nagyon nagy vólt az öröm, mi viszont a felnőttek el vóltunk keseredve nagyon, hogy olyan szintre kerültünk, hogy másoknak kellett az ünnepre élelmiszert és a gyerekeknek az örömét teljesíteni, még magnót is hoztak, cigánykazettát, érezzük jól magunkat.

Ez nem így történt, el vóltunk keseredve mindannyian, a Krisztián miatt, hogy a rendőrség körözést adott ki. A gyerekek viszont örültek, majd 24-én karácsony szentestén öltöztettük a fát a gyerekekkel. Minden család külön. Karácsonyfatartónk nem vólt, és minden család az ágya fölé madzagon kötötte fel a karácsonyfát, majd elkezdtünk főzni, nem csináltunk ünnepi ebédet, vagy vacsorát, a mindennepi megszokott menüt főztük, ezt a gyerekek nem vették észre. De mi felnőttek igen, mert ilyen ünnepünk nem emlékszem, hogy lett vólna. Még Zámolyon is sokkal jobb vólt. Jól éreztük magunkat, és nem vólt ennyi keserűség, bánat a szívünkben, mint akkor.

Elteltek az ünnepek, teltek a napjaink, úgy ahogy. Majd újból jöttek a kalocsaiak, hiszen ők gondoltak az újévre, és tudták nagyon jól, hogy minden nélkül vagyunk. Amikor megláttuk őket, már szégyenérzetünk vólt, ők ezt észrevették, azt mondták nekünk, őket a Jóisten segíti abban, hogy nekünk adni tudjanak. De annak ellenére is kínos helyzetbe’ éreztük magunkat. Főképp akkor szégyeltem magam, amikor az élettársam csikkekből kisodort dohányból csavart cigarettát, és ők ezt éppen látták. A Kari, a Kati férje lement a zöldségeshez és vásárolt nekünk cigarettát, 10 karton Szimfóniát, majd újabb élelmet vásároltak a gyerekeknek, álarcokat, szerpentineket, pezsgőt és a felnőtteknek italokat. Elérkezett az újév, és a 2000-es évet megértük, örömmel töltött el minket, de csak részben, mert hittük, hogy a 2000-es év jobb sorsot fog nekünk hozni.

De sajnos nem így történt, teltek a napjaink. Egy napon megérkezett a Magyar Televízió 1-es stábja, Franka Tibor a rioporter, megjegyzem őt még Zámolyon elzavartuk, amikor olyan riportot csinált a zámolyi település polgármesterével, Takács Jószeffel, hogy a romák csak a gyerekcsináláshoz értenek. Kimentem, megkértem szépen, azonnal menjenek el, mert nem kívánunk velük beszélni. Ő csak erőszakoskodott, másodszor is megkértem, nem vette figyelembe, csak tette fel a kérdéseket, észrevettem, hogy a kollégája bekapcsolta a Kamerát, akkor már nagyon dühös lettem, de már kijött akkor a Terike néni, és végighallgatta a veszekedésünket. Ő is leszólt az emeletről, hagyják őket békén! Miért kell állandóan molesztálni őket? Menjenek el azonnal. Dühös lett a Teri néni, bement jól becsapta az ajtót.

Amikor már azt mondtam, hogy amennyiben nem hagyja abba a fején töröm szét a kamerát, nekimentem, elkezdtem ráncigálni a kamerát a kezéből, de akkor már menekültek kifelé. Mondtam neki, te rohadék, most összetöröm a kamerádat! Ahogy mentek ki a kapun, adtam neki egy pofont. A szembe lévő utcába egy épületet újítottak fel az emberek, azok meg nevettek. Jól teszi nekik, megérdemlik, mert ők végighallgatták az elejétől, hogy milyen erőszakos disznók vóltak.

Rá három napra újabb fenyegető levél érkezett a budapesti szállásunkra, meg vóltunk ijedve nagyon. A levél tartalma, takarodjunk Budapest környékéről, mert amennyiben nem, felrobbantanak minket! Felhívtam az Országos Cigány Önkormányzatot, pár alkalmazottait, azt mondták ez nem az ő feladatuk, hanem a rendőrségé, én azt mondtam nekik, hogy ha bármi is történni fog velünk, ki lesz azért a felelős? Földesi György pl. azt mondta, én nem fogok miattatok este 10 órakor kiugorni az ágyból. Pedig őbenne nagyon bíztam, és csalódnom kellett. Gondolom én, mondhatták neki, hogy ne foglalkozzon ezzel az üggyel, a rendőrség feladata. Lecsapta a telefont.

A Józsinak nem mertem szólni, hiszen kettő infarktusa volt, féltem, hogy nagy baja lehet. Így inkább reggel szóltam neki, mi történt velünk. Ő azt mondta, ne féljetek úgy sem merik megtenni, közel vannak a lakók. Fölöttetek meg ott az idős néni. Ez valóban így is volt, szívesen elmentünk vólna onann, de nem vólt hova, és ráadásul január volt, a legnagyobb tél, ennyi gyerekkel nem vólt hova menni.

Elindultunk Budapestre, nem nagy a táv, 70 km Zámoly településétől, oda érkeztünk, a színes tévénket úgy vittük fel a buszra, hogy a Babai nem vette észre, de a Gyuri látta, de nem szólt, tudta, hogy a gyerekek, és mi is csak így tudjuk magunkat elfoglalni, irtó nagy hó esett.

A Bp. XII. Törpe utca 2. sz. alatti társasházban. Bementünk, esküszöm, olyan vólt, mint a börtön, vaságyak és kettő hosszú asztal, kettő paddal, ennyi volt a berendezés, a konyharésznél vólt igazi tűzhely, és egy mosogató hideg-meleg vízzel ellátva, 1 hétig főzni sem tudtunk, mert nem volt mibe. Közben a Gyuri mondta, rendezkedjetek el, hétfőn jövök, Ibolya írd össze az iskolásokat, és az óvodásokat, hogy tudjanak legalább itt iskolába járni, ha már Zámolyon nem járhattak 2 hónapig.

Mit is rendezkedtünk vólna? Mindenki keresett magának fekvőhelyet a családjával, beállítottuk a tévét, majd sorba elkezdtünk fürödni, de természetesen elsők vóltak a gyerekek, aztán mentünk a boltba, egy nonstop vólt az utca végén, ott vettünk élelmiszert, mert főzni nem tudtunk mivel, nem volt mibe. Majd hétfőn jött a Gyuri, elkezdtük intézni az iskolát, először egy iskolába ment minden gyerek, lekérték a papírokat Zámolyról, megtudták, hogy kisegítő iskolás tanuló van. Az igazgatónő behivatott, és elküldték a gyerekeket más iskolába.

Probléma volt, mert nem olyan gyerekek jártak ott iskolába, mint akinek nehezebb egy kicsit a felfogása, hanem elmebeteg gyerekek közé helyezték el őket, vagy nem is tudom milyen gyerekek az olyanok, lehet, hogy depressziósak? De annyi biztos, hogy nem egészséges gyerekek vóltak. Jött a Gyuri, elmondtam, mi történt, azt mondta, ő nem tud már mit csinálni, ez sem az ő feladata lett volna, hanem a Hosszú Andreáé. Mivel szociális helyzetű, vagyis hátrányos helyzetű gyerekek Bizottság elnöke vólt, csak azt mondta mindent őrá bíznak, mert éreztetik vele, hogy ő magyar, a másik meg az, hogy nem értenek semmihez, buták és ráadásul nagyképűek, már kezdett a Gyurinak elege lenni belőlük, akkor mondtam, a Gyurinak, bűnözőkkel vagy körülvéve, mint ahogy mi is.

Fel vóltam háborodva. Hogyan élhetünk így Gyuri mondd meg? Egyszerűen már nem tudtam mit kezdeni a gyerekekkel, azt mondta maradjanak otthon, úgyis mindenegy, mert nem tudnak normálisan tanulni.

Egy nap kijött a Gyuri, mondtam neki, ez így nem lesz jó, legalább a hűtőgépet és pár edényt, evőeszközt hozzanak, fel nekünk Budapestre, mert így képtelenség élni. Azt felelte, ő ezt a kérésünket nem tudja teljesíteni, mivel ő nem magánfuvarozó. Ebben az esetben szóljunk a Babai Jánosnak vagy pedig a Hosszú Andreának. Nagyon jól tudták, milyen körülmények között élünk, nagy pénzhiányba szenvedtünk, és még csak segélyben sem részesítettek minket.

Még szerencsénk vólt, hogy esett a hó, mert a férfiak és a nők elmentek havat lapátolni, ahhoz hogy legalább kenyeret tudjunk venni. Az mellett mindenki elveszítette a munkáját, vagyis a férfiak, mert ilyen hosszú távon nem tudtak bejárni dolgozni. Majd Babai János nyilatkozott a TV-nek, azonnal elmondta a nyilvánosságnak, hogy hol tartózkodunk, hozzátette, karácsonyra már az új házakba lehetünk. Majd amikor kijött a Gyuri, megmondtuk neki, miért tette ezt a Babai? Most majd megint nem fognak békén hagyni minket. Azt mondtam, amint ide meri tenni a lábát nagyon ki fog kapni.

Majd értesítettem a Székesfehérvári rendőrkapitányságot, közöltem velük, hogy ha bárkit idézni akarnak, Bpest, XII. ker. Törpe utca 2. sz. megtalálnak minket. Az mellett telefonon is szóltam a rendőrnek, akit Sneider Istvánnak hívtak, azt mondta, jó Ibolya, rendben van, közbe jött az RTL TV adója, megkértem őket kívül és az utcát ne mutassák a nyilvánoságnak, mert félünk, csak annyit mondtak be, hogy Budapesten tartózkodunk. Babai János újabb nyilatkozatot adott a TV1-nek, majd másnap már a postaládára vólt felragasztva a felirat, így szólt: A megoldás, meghaltok!

Ekkor már megijedtünk nagyon, vagyis féltünk, az öreg néni 73 éves vólt, Lehocki Gyulánénak hívták. A keresztneve Terike néni vólt, egyedül élt. Amíg nem ment nyugállományba, a szakterülete jogász vólt, hozzáteszem egy lánya van, ő az elején félt kijönni az utcára, mert olyan képet adtak le rólunk, mint aki az őserdőből menekült. Mi fegyelmeztük a gyerekeket, már 8 után nem mehettek ki, fürödtek és tévéztek. Ez a Teri néninek feltűnt, hogy 20 gyerek van, és mintha ott sem lennénk.

Én általában korán ébredtem, kimentem, lesöpörtem a járdát, a lépcsőt az ő ajtaja előtt is. Én nem figyeltem, hogy ő ezt minden reggel látja. Aztán majd kijött. Bemutatkozott, én is természetesen, elmondtam, honnan jöttünk, kik vagyunk, de tőlünk ne féljen, mert mi nem bántunk senkit! Akkor mondta, el nekem, hogy miért vitt oda minket az Országos Cigány Önkormányzat. A Gyuri elmondta neki, hogy mi békés emberek vagyunk, nem bántunk senkit, az a probléma, hogy minket bántanak. A Terike néni őszintén megmondta, nem hitte mindezt el a Gyurinak, de kellemesen csalódott, őt jól ismerték a környéken, mindenkinek elmondta, milyen rendes emberek vagyunk.

Mellettünk volt egy zöldséges, neki is elmondta, hogy milyen emberek is vagyunk, és nincs szegényeknek pénzük, havat mentek lapátolni, hogy legyen mit egyenek. Azt mondta a Teri néninek, hogy ha annyira megbízol bennük, szóljál nekik, amire szükségük van, én adok nekik az ideig, amíg megkapják a pénzüket. Bejött hozzánk a Teri néni, és megkérdezte, mire van szükségünk, meglepődtünk, megkérdeztük, miért? Mert a zöldséges, a Pista bácsi ad maguknak hitelt, és megszólalt, Úristen, maguknak semmilyük nincs? Hogy főznek, mondtuk sehogy, mert nincs mibe, fel vólt háborodva, hogy lehetnek ilyen kegyetlen emberek. Idehozták magukat, a nagy nagy semmibe. Igen ez így van, csak hideg élelmet fogyasztunk, de nem panaszkodunk senkinek, mert úgysem segít rajtunk senki, így kell elfogadni a sorsunkat. Elmondtam neki, amikor megkértem Földesi Györgyöt, legalább a hűtőgépet, pár edényt, evőeszközt hozzon fel nekünk, azt felete, ő nem magánfuvarozó.

Látja Terike néni így élünk, csak vaságy van és kettő hosszú asztal, meg pár személyes holmink, ennyit engedtek elhozzunk, többet nem. Dühösen kiment, azt mondta, ez embertelen körülmény, úgy élnek mint az állatok. Azonnal hívta a TV-t, az újságírókat, és elmondta, milyen körülmények között hoztak minket. Közösen az ágyak alatt dobozokban vóltak az élelmiszereink, mindezt a tévé be is mutatta a nyilvánosságnak, de nem vólt hatása, sem a vöröskereszt, sem a karitatív szervezet felénk sem jött.

A Terike néni a szomszédoktól kért nekünk lábosokat, tányérokat, evőeszközt, kést, mert úgy törtük a kenyeret. Ja! és egy hűtőgépet is, aztán a Pista bácsi neje is. Közben amíg megkaptuk a pénzünket, hitelt adott a Pista bácsi. Így tengődtünk, egy újságíró majd jött, és a címlapon úgy szerepeltünk, Zámoly szégyenfoltja. Amikor megláttam, én sírva fakadtam, nem a mi hibánk, hogy ilyen körülmények között élünk, és nem általunk vagyunk ebben a helyzetbe, hanem a kormány és az Országos Cigány Önkormányzat tehet mindenről. Nagyon el vóltam keseredve mindezekért a megalázó szavakért.

Majd felhívtam Hell Nagy Istvánt, kértem őt, telefonba nem tudom elmondani, mert hosszadalmas, hogy ha tud egy pici időt szakítani, keressen meg minket. Érezte a Pisti, hogy nagyon el vagyok keseredve, nem várt semmit, azonnal jött hozzánk. Mi a baj Ibolya, és mutattam neki az újságot, hogy mi van a címlapon. Ő is felháborodott. Azonnal időpontot kért az Országgyűlési Kisebbségi Emberjogi biztosától, Kaltenbach Jenőtől. Mikor tud velünk tárgyalni, mert ez már emberfeletti, amit velünk művel a sajtó.

Majd másnap fogadott is, elmondtam a sérelmeinket, azt mondta, intézkedéseket tesz. Megkérdezte tőlem, hogy vissza-e megyünk Zámolyra, lakni? Igent mondtam, mert talán már csitultak a kedélyek körülöttünk, és normálisan élhetünk, mint más emberek. Ezzel eljöttünk a Kalocsaiak is fel voltak háborodva, ők nem is tudták, hogy mi Budapestre költöztünk, a TV-ből tudták meg. De, hozzáteszem, nem akartam őket a gondjainkkal terhelni, mert jogi úton nem tudtak segíteni, de mint egyéni emberek nagyon együttéreztek velünk, és sajnáltak minket.

Ekkor eszembe jutott, felhívom őket, ne gondoljanak rólunk semmi rosszat, vagy talán arra, hogy csak az ideig tartott a kapcsolat, amíg Zámolyon vóltunk. Nem! Én még mindig barátaimnak sőt, testvéri szeretetet érzek irántuk. Amikor meghallotta, hogy én vagyok, nagyon megörült, kérdezte, hol vagyunk, azonnal mondd a címet! A hangját nem felejtem el, nagyon kedves melegszívű ő is és a férje is, aztán mondtam neki, milyen körülmények között vagyunk, de az a fontos, nem fázunk, és tudunk tisztálkodni. Mondja nekem, 10 perc alatt ott vagyunk. Úristen! Mondom neki, hogy az istenbe kerültök ide 10 perc alatt? Azt mondta nekem, ne félts engem. Hiszen itt vagyok Pesten. Akkor már mondom is a többieknek, mert telefonfülkéből telefonáltam, de mondta, ne dobjak be pénzt, még az elején a beszélgetésünknek, mondjam a fülkeszámot, és visszahívott.

Ezután bementem a lakásba, elmondtam a többieknek, hogy jönnek a Katiék, vagyis a Kalocsaiak. Megérkeztek, beinvitáltuk őket, el voltak képedve a látványtól, hol élünk. Úristen, hogy bírjátok? Ez olyan, mint a börtön, csak a vaságy, asztal, l-2 pad és zöld pokrócok, azok a durva anyagú példek, se lepedőnk nem vólt, semmi. Minden Zámolyon maradt, de mondtuk is, hogy azokból a ruhaneműből, mi már nem fogunk látni, mert a patkányok szétrágtak már mindent.

A Kati szó szerint sírvafakadt, amikor látta, hol van az élelmiszerünk. Azonnal felhívta az Európai Tanács kisebbségi szervezet egyik képviselőjét, akit Mohácsi Viktóriának hívnak. A Kati annyira dühös volt, még azt sem engedte meg, hogy bemutatkozzon ki is ő! Mondja neki a Kati, te nem nézed a tévét, vagy nem olvasol újságot? Vagy már te is olyan vagy mint a Flóriék? Milyen cigányok vagytok ti, ennyi embert már 2 éve így hagytok élni? Majd lehiggadtak, bemutatkozott a Viktória, elkezdett beszélni nekünk, nem akartam megsérteni, gondoltam hadd beszéljen, üres szavakat már sokat hallottunk, belefér a pakliba ez is. Azt mondta, másnap menjünk be a hivatalukba.

Felszólítottuk Babai Jánost nyílt levélbe, amennyibe nem készülnek el a házak 1999. december 31-ig, akkor eljárást indíttatok, de az én nevembe írtuk a levelet. Azonnal észrevettem, hogy nem mernek szembeszállni az Országos Cigány Önkormányzattal, féltek, hogy a kis zsebpénzüket nem kapják meg. Rájöttem, hogy felszínesen kezelik az ügyünket, nem is érdekelt. Majd amikor eljöttünk, mondtam a férjemnek, hogy félnek a Flóritól, ez minden csak nem segítség. Azt mondtam, majd akármikor elkészülnek a házak, haza fogunk menni, mert senkiből segítségünk nincsen, kivéve a Józsi.

Közben egyszer csak azt hallottuk, a Hell Nagy István mondta, vigyázz Krisztián, mert országos körözés alatt vagy, nagyon megijedtünk. Azonnal felhívtam a rendőrséget, milyen eljárás az, hogy ő a tudtunk nélkül kiadta az országos körözést? Semmilyen idézés nem jött sem Zámolyra, sem Budapestre, teljesen magamon kívül voltam, amikor azt láttam, hogy a Krisztián elkezdett sírni, hogy még a karácsonyt sem töltheti most már otthon. Majd Hell Nagy István felajánlotta a Gyula bácsit nekünk, hogy képviselje a Krisztián ügyét. Azt mondtuk rendben van, beszéljen a Gyula bácsival, hogy mennyit kell fizessünk, és azonnal vonassa vissza az országos körözést a Pisti, majd másnap kijött a Gyula bácsival, örömmel fogadtuk, hogy a segítségünkre lesz. Megírta a kérelmet az ügyészségnek, a Fejér megyei rendőrkapitánynak, hogy azonnal vonják vissza a körözést, megkérdeztük, mennyit kell fizetni? 100 ezer Ft-ot kért kétszeri kifizetéssel, megkaptuk a kis pénzünket, mi a testvérek, a rokonok összedobtuk az első összeget.

Majd lement a Gyula bácsi személyesen Székesfehérvárra. Azt mondta neki a kapitány, hogy hiába írta a kérelmet, a Krisztiánt akkor is elővezettetik. ... De innentől kezdve nem foglalkozunk a rendőrséggel, hogyha egy nap százszor kijönnek, vagy éjszaka minden félórába, az sem érdekel minket.

Majd az esti órákban láttam az ablakról 8 óra felé, jönnek a kapu elé vagy 20 rendőr. A Krisztiánnal nem tudtam mást csinálni, a fejrésznél fektettem, és a párnákat ráraktam, mi meg nyugodtan a Ferivel lefeküdtünk, és néztük a TV-t, bekopogtak, bejöttek felfegyverkezve, szóltak nekem a többiek, gyere Ibolya, itt vannak a rendőrök, én elő sem mentem.

Mondtam nekik, minek köszönhetjük a látogatásukat, főképpen felfegyverkezve ennyi kicsi gyerek között. A Krasznai Krisztiánt keressük. Nézze uram, már 2 hete tudjuk, hogy országos körözéssel  keresik. Akkor olyan butának néz maga minket, hogy itt tartjuk? Nekünk mindenhol van rokonunk, mi összetartunk, nem úgy mint a magyarok, és ha börtönről van szó, mindent elkövetünk, csak a maguk kezére ne kerüljön. Akkor megszólalt a Gyula testvérem, a Krisztián édesapja, maga előadná a rendőrségnek a saját fiát? Gondolja, hogy hülyék vagyunk. Én közbeszóltam, Bizalmat adtam nekik, a hülye rendőrök nem vágtak le, vagyis cseleztem.

Ha úgy érzik, nyugodtan nézzenek körül, de ismétlem, fölöslegesen teszik. Az egyik megszólalt, amíg a Krisztián nem kerül elő, addig mindig zaklatva lesznek, mondtam neki, nem gond, mi már ezt megszoktuk, de feleslegesen fárasszák magukat. De azért körülnézünk! Uraim, nyugodtan. Elkezdtek az ágyak alatt nézni, és ilyen nagy kartondobozokban voltak a ruhnáink, odamentem szóltam neki, kiöntsem? Á nem kell, dehogy is, csak tudja meg kell tenni, mert a főnök itt van. Azt mondja ő, én tisztában vagyok azzal, hogy nincs itt, újból mondom neki, hát nézzen az ablakokra, még ki sem tudna ugorni! Minden ablakon rács van. Tényleg, mondja a rendőr. A többiek meg a másik családok felé kerestek, a Feri nyugodtan nézte a tévét, mintha csak ott sem  lettek vólna.

Az este elmentek, mi utána gyorsan felvittünk a Padlásra plédeket, matracokat, nagykabátokat, és oda gyorsan felvittük a Krisztiánt, ott aludt, fázott szegényke, de nem vólt mit tenni, ki kellett hogy bírja! Majd éjszaka 3-órakor újból jöttek. Esküszöm úgy jöttek, mint a filmeken látták, hogy minden ablakon rács van, de mégis odaálltak.

Körülvették az épületet, mi ezt mind láttuk, zörögtek, én nyitottam az ajtót. Rendőrség! Mondom nekik, azt látom. De mit akarnak tőlünk, mi ez, hogy maguk állandóan zaklatnak bennünket? Mondom nekik, nem kell magyarázkodni, ha úgy érzik végezzék a dolgukat, és hagyjanak minket békén. Érthetően elmondtam, és holnap feljelentéset teszek a belügyminiszternél a sorozatos zaklatásokért. Nem értik meg végre, hogy a Krisztián nem tartózkodik itt? Akkor mondja meg, hol van? Mondtam neki, abból aztán maga nem eszik. Innentől azonnal fejezzük be. Ugye nem találták, elmentek, másnap valóban Kaltenbach Jenőnek szóltam a Roma Jogi Alapítványhoz, Horváth Aladárnak, Farkas Flóriánnak, de nem tettek semmit.

Majd kijött a Gyuri hozzánk, és elmondta, ha már megütjük a kis körmünket azonnal őhozzájuk folyamodunk, de ő csak hallotta, elköszönt tőlük azzal, hogy hazamegy, aztán mihozzánk jött. Elmondtam neki, mi történik körülöttünk. Már nem tudom, hova telefonált, de valamilyen illetékes szervhez, hogy hagyjanak már minket békén, miért minket zaklatnak, a Krisztián miatt? Úgy sem fogjuk megmondani, hol van! Sírtunk nagyon, valóban azt hittük, hogy mindennap zaklatni fognak minket, de nem. A Krisztián 3 éjszaka után azt mondta, én már nem bírom a padláson, hogyha jönnek, én nem bújkálok, és nem fagyoskodok. Igaz napközben résen vóltunk mindig, azt mondtam, én nem bírnám elviselni, hogy ha előttem vinnék el a Krisztiánt.

Bármilyen ismerős is jött, senki a Krisztiánt nem láthatta, még a Hell Nagy István sem, pedig ő aztán tényleg a család barátja, a kalocsaiaknak sem mondtuk meg, azt mondtuk, rokonoknál van. Majd leszóltam én a Fejér megyei székesfehérvári rendőrségre Sneider Istvánnak, csak annyit közöltem vele, ha beledöglik is a Krisztiánnal nem fog találkozni, mivel ügyvédje van, csak hogyha idézést küld. Ezzel letettem a telefont. Nem vártam meg, hogy megszólaljon, majd felhívta a Gyula bácsit, hogy a föld alól is kiveszi. A Gyula bácsi azt mondta neki, tudja, ő nagy úr, az egy kicsit magának nehéz lesz, de a kollégáinak is, mert még a saját famíliájuknak sem mondják meg, hogy hol van. Hiába küldi a kollégáit a családjához, mert tudják, hogy ott elkapnák hamar.

Azt mondta az Ibolya, amíg normális idézést nem küld, addig a Krisztiánnal kezet nem fog. Azt felelte, majd meglátjuk. Ezután senki nem zavart minket. Még kettő esetben jöttek ellenőrzésre, aztán abbahagyták, mert tudták, úgy sem találják meg. A Krisztián otthon volt velünk, amikor valaki jött, nem éppen rendőrök, bárki más, őt azonnal elbújtattuk. Még a kalocsai romák sem tudtak a hollétéről, megjegyzem, még a kisgyerekeket is kérdezték a rendőrök. Ők is azt felelték, mi nem tudjuk, hol van a Krisztián. A gyerekek mondták, keressék meg. Majd megjegyzést tettek a rendőrök, még a gyerekek is be vannak tanítva. Akkor mondtam én, nem véletlen, nem buták, értelmes gyerekek ezek, csak maguk hiszik róluk, hogy buták, azért mert cigánygyerekek.

Majd leesett a hó, akkor 4 nap múlva két kisgyerek tüdőgyulladással a kórházba került, nagyon féltünk, hogy mind a kórházba kerülnek, és el is vihetik őket állami gondozásba, az öcsémnek a fiának, a Pubikának 8 hónapos vólt a kislánya, a Szintia, már a Gyula kislánya is feküdt.

Szólt a Pubika. Mi lesz Ibolya, nem csinálsz semmit? Itt fagyunk meg. A gyerekek mind a kórházba kerülnek. Elkezdtem sírni, apámékról nem is beszélve, mondta Józsi, menjenek el hozzá, ők azt mondták, nem mennek sehova, ők minket nem hagynak ott.

Közben, ezt meg kell írjam, amikor a verekedés történt, én azonnal szóltam a Matávosoknak, hogy vezessék be a telefont. Madarász Edit, a Hell Nagy István felesége több esetben levélben, telefonban felhozta a Matáv figyelmét, vezessék be a telefont, mert életveszélyesen meg vagyunk fenyegetve, a telefont november 5-én vezették be.

Majd felvettem a telefont, szóltam Horváth Aladárnak, de esett a hó, már 2 gyerek a kórházban van, 2 már ágyban fekszik, csináljanak valamit. Majd ezt válaszolta, hívjam össze a sajtót, tartsak egy sajtótájékoztatót a faházak előtt, pedig már csak 1 faház volt, 2 fürdőkonténer, női-férfi, és ahol főztünk. ֹs mondjam el, hogy a  házak még mindig nem készültek el, tegyen valamit a Farkas Flórián, mert nekünk a Flórián az elnökünk. De ezt már cinikus hangnembe mondta ki.

Még csak el sem köszöntem tőle, letettem a telefont, aztán hívtam Babai Jánost, az Országos Cigány Önkormáyzat közhasznú társaság Igazgatóját. Mondtam neki János amennyiben most nem csináltok velünk valamit 1999. november 18-án sajtótájékoztatót fogunk megszervezni a családokkal. Pontosan Szolnokon Farkas Flórián megbeszélést tartott az 53 képviselőjének. Babai János azt mondta nekem, várjak egy fél órát, és ő hív engem, a férfiak dolgoztak, csak mi nők, a szüleim és a gyerekek vóltak otthon.

Vártam, nem hívott a Babai János. Akkor hívtam én, ki volt kapcsolva a telefonja. Azonnal értesítettem a Józsit, micsoda szemét banda, hogy még csak arra sem méltetnak, hogy felvegyék a telefont, ezek a rohadékok, állítsunk össze egy listát, és szervezzük meg a sajtótájékoztatót. Mert nem hiszem el, hogy a családügyi miniszter vagy Orbán Viktor nem tud ezekről a dolgokról, ami körülöttünk zajlik le. Tennünk kell valamit, mert a kisgyerekek meg fognak fagyni, ezt nem engedhetjük meg.

1999. november 15-én megjelent Babai János, én már akkor másodszor neki akartam menni. Ne kiabálj Ibolya, jó hírrel jövök. Mondtam neki dühösen, mit találtatok már megint ki? Menjünk a Hontalan szállóra? vagy hova, meddig fogtok még hülyének nézni, ti rohadt szemetek. Felvettétek a pénzt az OTP-ből, és még mindig csak a falak állnak, ezért még fizetni fogtok, hogy a Jóisten verjen meg benneteket, mert miattatok kerültünk ebbe a helyzetbe, nagyon sok esetben ti vagytok a felelősök mindenért!

Akkor mondta a Krisztián! Na, hagyjuk Babai, mi az a jó hír amivel idejöttél? De már akkora hó vólt, hogy nem tudott bejönni az építkezés területére. Mondja a Babai, Budapestre viszünk benneteket a XII. kerületbe, nem maradhattok itt, 2 hét vagy egy hónap alatt elkészülnek a lakások, és visszajöhettek. Akkor mondtam neki, és most te saját magadat nézed hülyének, vagy minket próbálsz hülyének nézni? Nem! Nem, Ibolya ezeknek el kell készülniük.

Akkor mondtam neki, te szerencsétlen! Halvány gőzöd nincs az építkezésről, te fogd befejezni? Hát persze! Hogyha oda nem varázsolod. A Krisztián meg akarta verni, meddig akarsz, te rohadék még hazudozni? Nem akarsz te félni, hogy a Flórival együtt ki lesztek csinálva? Mert a kormány talpnyalói vagytok! Ti rohadékok! A Babai megijedt, Ibolya szóljál neki, nem én tehetek róla, a Flóri a hibás! ֹn azt teszem, amit mond! Hát persze, a pénzért mindent megcsináltok, azért, hogy másokat a nyomorba döntsetek, kihasználjátok a romák tudatlanságát, nem mintha ti okosabbak lennétek, csak a pénzre vagytok élesek,  meg arra, hogy a csóró romákat félrevezessétek, úgy ahogy velünk is tettétek.

Csak egy Probléma Babai, mondtam neki. Minket nem tudtok olyan könnyen lerázni, mint a Szabolcs-Szatmár megyei romákat, mert mi nem hagyjuk magunkat, mi harcolunk, és nem adjuk fel! Érted? És nem is félünk tőletek soha, ezt jegyezd meg magadnak!

Közben megérkezett Földesi György is. Üdvözölt minket, kérdeztem tőle, minek köszönhetjük a látogatását? Azt felelte, Ibolya felviszünk benneteket Pestre, mert itt megfagytok. Tegnap rólatok tartott kimondottan a Flóri gyűlést. Majd megszólalt a Babai, hát nézd meg Gyuri, nekem akartak jönni, hogy becsapjuk őket, a Gyuri azt mondta, Ibolya nem ez a megoldás, ha veszekedünk annak nincs jó vége. Elismerem igazgatok van, mert a világon senki nem foglalkozik veletek.

A Babai megszólalt, még te is nekik adsz igazat? Igen, nekik adok igazat, mondta a Gyuri, mert embertelen körülmények között élnek a patkányokkal, és ezzel senki nem foglalkozik, de jól van Ibolya, én azért jöttem most, hogy tájékoztassalak benneteket, újra Budapestre költöztök a hideg miatt, ne törődjetek vele, mert ezek a lakások majd valamikor a tavasszal készülnek el, mert nincs pénz. Ez az igazság. János ne mondj nekik olyat, ami lehetetlen, nem fognak elkészülni a tavaszig a lakások. Még csak tető alatt sincsenek, akkor mit akarsz?

Babai azt mondta a Gyurinak, meg foglak mondani az Elnök úrnak, mert te beszélsz hülyeséget a romáknak, már majdnem összementek, de nem engedtük. Pedig a Gyurinak vólt igaza, mert kiabálta, kihasználjátok a szegényeket, ezt már nem tudom lenyelni, hogy a cigány a cigányt becsapja, és nincs bennetek semmi emberség, érzéketlenek vagytok, hogy már évek óta ezt csináljátok velünk, és nektek köszönhetik, hogy így elmérgesedett a helyzet körülöttük, hogyha én nem lépek közbe, 1998 júniusba, ki tudja, mi történt volna velük. Babai, te csak jobb ha hallgatsz. Mi csak néztük tudatlanul! Rákérdeztem a  Gyurira, már nincs az OTP-be pénz? A 10 millió 200 ezerből? Nincs Ibolya, felelte a Gyuri dühösen, majd a Babait felelősségre vonják ezért, mert nem tud elszámolni a pénzről, és csak a 4 ház falai állnak. Én nem tudtam szóhoz jutni, annyit mondtam, nézd Gyuri, majd egyszer számon fogják kérni az Országos Cigány Önkormányzatot, ha már nem, majd a Jóisten!

Majd közölte velünk, hova megyünk lakni. Kérdeztem, milyen épületbe vagy hogyan leszünk? A Gyuri elszomorodott, azt mondta Ibolya 65 nm-es helyiség, gázfűtéses, 1 mellékhelyiség van és egy zuhanyzó, valahogy megoldjátok, csak azt vegyétek figyelembe most, hogy ne fagyjatok meg, más választásunk nem volt, el kellett fogadni, mert a gyerekek megfagynak, akkor kérdeztem milyen épület, vagy egyáltalán kié?

Akkor mondta a Gyuri, egy magánválallkozóé, aki azért adta bérmentesen, mivel társasház volt, egy idős néni lakott fölöttünk, és abba’ gondolkodott, hogyha minket odavisznek, az idős néni meg fog ilyedni a romáktól, és el fogja neki adni a saját részét. Tehát akkor megint csak arra voltunk jók, hogy felhasználtak minket, én ugyanígy elmondtam a Gyurinak. Ez van Ibolya, ez valóban így is van, de értsd meg nincs más választásotok, el kell fogadni.

Megint csak megszólalt a Babai, mit fogsz csinálni Gyuri, hogyha az Ibolya leadja a nyilvánosságnak ezt, amit te elmondtál? A Gyuri egy picit meghökkent, és rámnézett, én elkezdtem sírni, azt mondtam, amiért a Gyuri olyan őszinte vólt, nem fogom megtenni. De nekem is vannak feltételeim. Babai ezt neked mondom főképpen. Nem szeretném, hogyha bárkinek is elmondanád, hol tartózkodunk, mert akkor neked véged! Sem az újságnak, sem a TV-nek, megértetted?

Vegyétek úgy, hogy felszívódtunk, és ha netán elkészülnek a házak, arra csitulni fognak a kedélyek körülöttünk, és haza fogunk menni. Mert nekünk az az otthonunk, akárhogy is haragusznak ránk. Majd egyszer szent lesz a béke a lakosság, és közöttünk, hogyha isten is úgy akarja. Akkor mondta a Babai, ő meg sem szólal, nem akar nekünk kellemetlenséget, a Gyuri elkezdte, pakoljuk össze a személyes holminkat, mert reggel érkezik a busz, ami Budapestre visz minket, örültünk.

Megkérdeztem min fogunk aludni? A Gyuri mondta, a Polgárvédelmisektől kértek vaságyat és pokrócokat, fejrészt, csak azokat vigyük, ami nagyon szükséges, nagy vólt az öröm, mert azt mondtuk, hogy legalább egy ideig nem kell félnünk. Viszont az öröm nem sokáig tartott, közben még mindig a faházaknál vóltunk. Szokás szerint egész éjszaka fent vóltunk, majd megkérkezett a busz, még a mosógépet sem akarták engedni, hogy feltegyük a buszra és a centrifugát, pár váltóruhát vittünk magunkkal, de nem is vitatkoztunk, mert azt mondtuk, csak nyugalmunk legyen.

Nagyon hidegek vóltak már, nem csak eső, hanem már a vízcsapba befagyott a víz, a fürdőkonténerekbe ugyanúgy befagyott a víz, már főzni sem tudtunk, majdnem 1gy hónapig hideg élelmet ettünk csak, mert alumínium lemezből voltak a konténerek, és irtó hideg vólt már akkor, be sem mertünk menni, közben a patkányok, bemenekültek a faház aljába, a föld alatt átrágták a deszkát és a szőnyeget, már nagyon féltem, el sem mertem aludni, mert féltem, hogy rám jönnek, de az anyukák sem mertek aludni, mert féltették a gyermekeiket, hogy a patkányok megrághatják őket.

Akkor már a Gyuri is ritkán jött felénk, az Országos Cigány Önkormányzat alkalmazottja. Szóltunk neki sírva, hogy a patkányok már befészkelődtek a faházak aljára, és alulról feljönnek éjszaka. Rendes vólt a Gyuri, azonnal elment a városba, hozott valamilyen ragasztót, azt mondta, oda kell a lukba nyomni belőle, ahonnan feljönnek, és törjünk össze üvegeket darabos szilánkokra, és tömjük be azzal is a lukakat, azonnal meg is tettük, éjszaka úgy sírtak, amint meghallottam, már kirohantam az udvarra. Ugyanis, amikor a tereprendezést csinálták, azt fel kellett tölteni sok földdel, ahhoz, hogy sík terep legyen a nagy dózer segítsége is kellett, és a Gyuri azt mondta, az ilyen helyet kedvelik, mert mocsaras árterület, és maga a föld is szennyezett vólt, azért vannak patkányok.

Emlékszem vissza, az Ildikónak a kisfiának a Ricsinek, beleharapott egy patkány a fejébe, azonnal másnap le kellett vinni a kisfiút az orvoshoz, tetanusz oltást kapott, és persze lefertőtlenítette, de hála istennek nem volt mély a harapás.

Akkor felmentünk a Polgármesteri Hivatalba, hogy csináljanak valamit, mert ilyen körülményekbe élni nem lehet, nem tudtunk tisztálkodni, a patkányok éltek velünk, azt mondta, dögöljenek meg, még be sem engedett minket az irodába, a folyosóra beszélt ki nekünk, az irodából. Elmentünk hazafelé, útközben az isten mellettünk volt, egy fekete, nyugati kocsi, hogyha nem ugrunk be az árokba a kis boltnál, elgázol minket, és kikiabáltak, meg fogtok dögleni rohadt cigányok, kb. a félelemtől, úgy 10 percig nem tudtam felállni, a lányok úgy emeltek ki az árokból.

Aztán újabb kihallgatások, minden kezdődött elölről, tudtam, hogy a kisebbségi szervezeteknek több jogvédő irodájuk van, de a Krisztián ügyében Horváth Aladár jelölt ki egy ügyvédet, aki képviselte az öcsémet, de csak egy ideig, Illa Gyula, igaz idős férfi már, de az elején minden kihallgatásnál megjelent, szembeszállt bárkivel, és nem ismerte el az igazságtalanságot, aranyos bácsi vólt.

Majd valamilyen oknál fogva Horváth Aladár elküldte, nem tudjuk, miért? Kérdeztük, a Hell Nagy Istvántól, miért tette ezt az Aladár, amikor nekünk szükségünk van a Gyula bácsira? Most honnan lesz a Krisztiánnak ügyvédje? Mert pénzünk nincs, hogy ügyvédet fogadjuk, mert a mi zsebünk nem bírja el. Igaz, dolgoztak a férfiak a szemétszállításnál, a Shell Gáznál és a százhalombattai olajfinomító gyárnál, reggel vitte lőket a busz, este 5 órakor már otthon vóltak, nekik jó vólt, mert ők ott tudtak legalább tisztálkodni, de mi a hideg vízben, akkor is úgy, ha már felolvasztottuk a csapot, hogy tudjon folyni a víz.

Nehéz napokat éltünk át, hozzánk egyedül a TV, az újság és a Józsi jött. Ugyanis azért hiába nem voltak ott a rendőrök, de a közvéleménynek az vólt leadva, hogy rendőri védelem alatt vagyunk, Hell Nagy István meg leadta az újságnak, hogy a rendőrök mindig ott vannak velünk, csak nem láthatók, ezért nem mertek ránk jönni. Az mellett mi nagyon féltünk!

Majd megkeresett minket a Francia tévé, csinált interjút, persze tolmácson keresztül. Éppen a tűz mellett vóltunk kin mindannyian amikor megérkeztek, már jobb volt kin a tűz mellett, mint benn a faházba, mert már nagyon hidegek vóltak. Egyik napon este 8 óra felé közeledett felénk egy külföldi autó, mint már említettem a szerszámok kéznél vóltak, megállt a kocsi, mi vártuk, hogy bejöjjenek, nem mertek ők sem bejönni. Odakiabáltam, kik vagytok?! Azt hittem rendőrök, mert egyenruhába vóltak, de a sötétben nem tudtuk eldönteni, kik azok? Majd megszólalnak, ne féljetek, cigányok vagyunk! Én odaszóltam, ha cigányok vagytok, mért nem cigányul beszéltek? ֹs honnan jöttetek? Ha cigányok vagytok, gyertek be!

De ha észrevételünk lett vólna, verés nélkül nem távoztak vólna. Nem! Sőt az ellenkezőjét észleltük, behívtuk őket, akkor már egy faházba feküdtünk 33-an, 34 nm-es faházba, a másik 2 család a konténerekbe feküdtek, amikor körülnéztek, hol élünk és milyen körülménybe, nagyon el vóltak szomorodva, röviden elmondtam nekik, mi történt, a napjaink meg vannak számlálva itt, ezen a zámolyi településen. Ezek az érkező segítőkész emberek egy nő vezetésével, akit Sztojka Katalinnak hívnak, Kalocsáról érkeztek.

A fotón: Sztojka Kati Kalocsáról.

El vóltunk keseredve nagyon, mondták, amíg ők ott vannak, nem kell féljünk, mert ők országos szinten Roma Polgárőri szervezetük van. Majd megkérdezték, hol vannak a rendőrök, akik vigyáznak ránk, mert ők egy rendőrkocsit sem láttak, egy étterembe mondták meg nekik, hol lehet minket megtalálni. Azt mondták, nyugodtan aludjunk, mert ők most vigyáznak ránk. Én feltettem a kérdést, hogy-hogy ilyenkor jöttök ide? ezidáig mért nem jöttetek? Mert a tévé az egész ország tudomására adta, ami történt ezidáig velünk. Ők azt felelték, ők csak ott jelennek meg, és olyan citgányokon próbálnak segíteni, akiket felgyújtanak, vagy életveszélyesen fenyegetik őket a Magyarok, ugyanúgy mint a Hajduhatházán.

Nem is firtattam tovább a dolgot, örültünk, hogy nem vagyunk egyedül, vagyis, hogy vannak védelmezőink. Sírtunk mindannyian a nők és főképp a gyerekek másnap reggel. Elmentek a boltba, élelmiszert vásároltak, édességet a gyerekeknek. Részemről kissé ideges vóltam, és megmondtam nekik, nem alamizsnát kérünk, hanem védelmet, és segítséget, majd rámkérdez Sztojka Katalin, mi lenne nekünk a legjobb? Feleltem én az, hogy erről a környékről elmenjünk, mert itt meg vannak számlálva a napjaink, mert a fenyegető levelek érkeznek, a rendőrség nem tesz semmit, már felgyújtottak minket, most meg már a robbantásokkal fenyegetőznek, nekünk itt Pokollá vált az életünk, aranyos vólt a Kati, és a férje a Kari.

Mikor megkérdezte,  melyik az a fiú, aki le vólt tartóztatva, és rámutattam a Krisztiánra, ő illemtudóan cigányul üdvözölte őket, egymásra néztek, mert már sok helyen a cigánygyerekek nem ismerik a nyelvet, vagyis nem beszélik, de a mieink igen, még a legkisebb is beszéli a nyelvet.

Kati el vólt csodálkozva, kérdezte hány éves vagy, kik a szüleid? A Krisztián rámnézett, én mondtam neki, mondd el az igazat! Akkor mondta a Krisztián, 20 éves, a nagynénikém nevelt és a mama, 2 testvéremet, fiú-lány és az unokaöcsémet, a Pubikát, a nővéremnek van már 2 gyereke, fiú-lány, nekem is van egy kislányom, a feleségem budapesti, de most nincs itt, mert jobb helyen vannak. Ott nincsenek veszélybe, én meg nem hagyom itt az Ibolyát, a mamát, vagyis a rokonaimat. Már anyám akkor is sírt. Megérzik ők, azt mondták, nem egy-két napos dolog lesz, hogy ott Kalocsán keresnek nekünk albérletet, amíg a községben  csitulnak a kedélyek, nagyon megörültem ennek is, hogy az ideig talán nyugodt körülmények között leszünk, minden nap vártunk, vártunk, de nem történt semmi,

Mobiltelefont hagytak ott nekünk, hogyha bármilyen probléma van, azonnal tudjuk értesíteni a rendőrséget, ezzel nagyon hálásak vóltunk nekik, mert ez is nagy segítség vólt nekünk, akkor már könnyebb vólt az életünk, mert egy héten 3-szor is jöttek, alig vártuk már, hogy jöjjenek, mikor láttuk a kocsijukat, nagy öröm vólt számunkra.

Emlékszem vissza! A Sztojka Katalin férje annyira kétségbe vólt esve miattunk, mondta, amikor otthon vólt, éjszaka nem tudott aludni, a sorsunk miatt. Arra gondolt, hogy amire lejönnek hozzánk, már halva találhatnak minket. Elkezdtem sírni, amikor elmondta ezt nekünk. Majd említettek egy ajánlatot, hogy egy hétvégére, menjünk el hozzájuk gyerekestől, addig sem félünk, és nem fagyoskodunk.

Nem akartuk elfogadni az ajánlatukat, mert azt mondtuk, nem akarunk senkinek terhére lenni, és az sok pénzbe kerül. Nem! Nem a pénzről van szó, látom Ibolya, nagyon ki vagy készülve, mondta a Kati, egy kis kikapcsolódás rád fér! Akkor azt mondtam, majd megbeszélem a családokkal, és majd másnap felhívom őket. Úgy is történt, amikor elmentek, a fiúk megszólaltak, a Krisztián, az Elemér, a lányok, a szüleim mindenki, addig sem zaklat sem a rendőrség, és legalább nyugodtan tudunk aludni. Felhívtam a Katit, hogy pénteki nap jöhet értünk, a busszal, mert mindenki nagyon örül a meghívásnak, a Kati örömmel fogadta a válaszunkat, hogy igent mondtunk.

Ez 1999. október 21-én vólt. Jött a Busszal értünk a Kati. Elindultunk Kalocsára, a gyerekek a buszon néma csendben vóltak, meg voltak rémülve, hogy most hova is visznek minket a bussszal, én ezt észrevettem, és végigmentem a Buszba és elkezdtem mondani a gyerekeknek, már a piciknek, ne féljenek, mert táncolni, énekelni megyünk. Akkor egy kicsit megnyugodtak, odaérkeztünk, zenével és tánccal fogadtak, akkor mi is félretettük a fájdalmainkat, van 2 lány a családunkba, és odaküldtem őket cigányul táncolni, mi meg körbevettük őket, és mi zenéltünk nekik, beinvitáltak minket az udvarba, nagyon szép fogadtatásban részesítettek minket, éppen jó idő vólt, már amennyire, mert a lakásba nem fértünk el.

Megterített asztalon többféle menü vólt, italról nem is beszélve, sütemények, az asztalok kidíszítve virágokkal, egyszerűen csodálatos vólt, bemutattak minket, honnan érkeztünk. Ezt meg kell jegyezzem, arra gondoltak, hogy valami maradi romák lehetünk. Amikor láttak minket, mindenki normálisan fel vólt öltözve, csinosak voltak, főképp a fiatalok. Az Anita, az Ibolya, a Kinga, én magam is, a fiúk is nagyon szépek, ápoltak vóltak, pedig csak hideg víz vólt a faházaknál, de mosakodni kellett, leültünk, már fel vólt minden szolgálva.

Megkértek minket, ilyen hosszú utat tettünk meg, biztosan már éhesek vagyunk, együnk, és etessük meg a piciket. Ez meg is történt, többféle ital volt náluk, dobozos sörök, borok, rövid italok, bekapcsolták a magnót, kíváncsiak voltak, hogy táncolunk cigányul, és ki hogy énekel. A Szilvike is eljött a családjával, mert szóltam neki, megyünk Kalocsára, jöjjön el velünk, a Szilvike nem olyan jól táncol, de énekelni igen tud! Az Elemér mind a kettőt tud. A Krisztián csak táncol, de nagyon! Azt mondta nekem, hogy csak velem táncol, én nem nagyon tudok, de elmentem vele táncolni, a Kalocsai romák kiakadtak, a Kati férje is jól táncolt, de hát a Krisztián sokkal jobban.

Majd ő is felkért engem, aztán a végén mindenki táncolt, majd felkért minket természetesen a ház ura, a Kati férje a Kari, hogy énekeljünk valami szép lassú hallgató nótát. A Szilvike rámnézett, akkor már tudta a kötelességét, és az Elemér is, a Szilvi csak annyit mondtott, de te is énekelsz ugye? Igent mondtam. Engedelmet kért minden romától, természetesen cigányul, és elkezdte énekelni, a Bódi Guszti nagyecsedi cigány zenekarnak a kazettáján van egy szép hallgató. Megjegyzem, a Szilvinek gyönyörű hangja van, és az Elemért kísértük, amíg énekeltünk, néma csend vólt, a végén már sírtam, azt gondoltam magamba, most milyen jól érezzük magunkat, de hogyha hazamegyünk, a rettegés, a félelem vár ránk.

Azonnal mindenki vigasztalni kezdett, apám megszólalt, kislányom ne sírjál, amit a jósiten ránk mért, el kell viseljük, de most ne vedd el a cigányok jókedvét, hadd érezze mindenki jól ma magát. Akkor azt mondtam, igaza van, elátkoztam magam, hogy a Krisztián és az unokahúgom, az Ibolya kell táncoljanak, ketten együtt nagyon tudtak, megtapsolták őket. Az ő hagyományaik nem így működnek, mint nálunk. Pl: náluk a nők nadrágot hordanak, a fiatal lányok mini szoknyát, teljesen elhagyták a szokásaikat, mi felelvenítettük egy picit őket, mert a mi gyerekeink, hogyha egy cigány összejövetel van, akkor tisztelni kell az embereket, és csak cigányul  beszélünk.

A nők csak hosszú szoknyát vehetünk fel, mai napig is mi nem ismerünk ilyen dolgokat, pl: a bátyáim előtt vagy az apám előtt én nem tudnám magam elképzelni nadrágba, jó, mert amíg kislány vóltam, iskolába jártam, addig meg volt engedve, de utána apám meg a Józsi rámparancsolt, hogy felejtsem el a nadrágot nagyon gyorsan, attól még lehet divatosan öltözni. A Katinak a férje, az nem kalocsai származású, ő azonnal észrevette, hogy én elcsodálkoztam ezen, odajött hozzám, és elmondta, ezek már elhagyták a romák szokásait. Pl. nézd meg azt a nőt, 3 gyereke van, és szűk nadrágba vólt, mondja nekem, én nem innen származom, Oroszlányba laknak a szüleim, én csak ide nősültem.

Először én is csodálkoztam rajtuk, de most már én nem veszem figyelembe őket, úgy öltöznek, ahogy akarnak. Gyere Ibolya táncoljunk! ֹs továbbra is jól éreztük magunkat.

Majd valaki kihívatta a rendőrséget, hogy a zámolyi romák idejöttek Kalocsára. Mindenkitől személyi igazolványt kértek, azonnal a mieinknek szóltam, ne keltsenek pánikot, odamentem hozzájuk, megmondtam nekik. Bemutatkoztam Krasznai Ibolya vagyok, a zámolyi cigánykisebbségi önkormányzat elnöke. Uram, mi nem azért jöttünk, hogy itt maradjunk, vendégségben vagyunk, már holnap elhagyjuk Kalocsát. Azt felelte, ajánlom is, hogy elmenjenek innen.

A Kati férje, meg a bátyja, Zolinak hívták, azonnal letámadták őket, persze szavakkal, ott már mindenkinek elment a kedve mindentől, és elhallgattunk, a rendőrök elmentek. ֹn szóltam vigyetek minket haza, nehogy miattunk valami problémátok legyen. Nem, nem! Szó sem lehet róla, majd másnap városnézésbe akartak minket vinni. Sajnos nem vállaltuk el, végül is mindenki jól aludt, kipihente magát, és nem félt. A gyerekeknek a Kari, a Kati férje, 9 gyerek járt iskolába, mind a 9 gyereknek táskát vásároltak, a nőknek ágymenűt, nagyon rendesek vóltak velünk. Majd másnap 11 órakor elindult a busz velünk, nagyon sajnáltak minket, sírva búcsúztunk el tőlük, ők is sírtak, mondták, minél előbb valamit tenni kell, mert ez így nem állapot. Egy faházban ennyien a hidegben, és a félelembe.

Majd hazaérkeztünk. Arra is gondoltunk, hogy amíg hazaérünk, a faházak már biztosan leégtek, de nem tették, bementünk, átöltöztünk, és újból tüzet raktunk kinn az udvaron, nem fáztunk, mert nagy tűz volt, csak a széken elaluldtunk, vagyis ülve aludtunk, ha valami zörrenést hallottunk, akkor azonnal a szerszámokhoz kaptunk, főképpen a férfiak.

Majd így teltek a napjaink, félelembe, rettegésbe, úgy éreztük a napjaink meg vannak számlálva. A faházak nem voltak betéliesitve, bituminos bevonatú hullámpala volt a tetőn, aztán elkezdett esni a majdnem mindennapi eső. Fűteni nem tudtunk, akkor már nagyon fáztunk, ruhába keltünk újból, és feküdtünk. Akkor abba a helyzetben vóltunk, mint a Művelődési Házban, a Magyarok hozzánk sem szóltak, egy hónapon keresztül.

(A fotó nem Zámolyon készült - erlauer. De készülhetett volna ott is.)

Földesi György hordott minket a boltba, a gyerekek nem mertek Iskolába menni, hozzáteszem, kijött az igazagatónő, azt mondta nekünk, nem mer felelősséget vállalni a gyerekekért, mert amíg az iskolába vannak, addig biztonságba vannak, de amint vége a tanításnak, ő nem mer felelősséget vállalni. Az egyik  kislány 12 éves, Csákváron járt a kisegítő iskolába, Földesi György azonnal ment, és kiíratta az iskolából. Az igazgatónő szánalmat érzett irántuk, nagyon sajnálta a gyerekeket, miért kell a gyerekeknek átélni, átszenvedni, rettegni a felnőttek problémáit? Miért nem bízzák az igazságszolgáltatásra.

A boltba majd később már nem mertünk a főúton menni, féltünk, hogy el fognak ütni minket. A 2 és fél év alatt az életünk csak rettegésből, szenvedésből állt, ezzel sem a rendőrség, a kisebbségi szervezetekről nem is beszélve, a világon senki nem foglalkozott velünk, nagyon el vóltunk keseredve. Közben az építkezést megállította a település önkormányzata, de már a főfalak álltak, az Országos Cigány Önkormányzat, mindig újabb szerződéseket csinált, ekkor készülnek el a házak, de egyetlen egy ígéretet nem tartottak be. Egyetlen egy szerződésük hitelesítve nem volt, de akkor mi már eldöntöttük, hogy mi azokat a házakat nem fogjuk élvezni, legyőzött minket a félelem, a rettegés.

Amikor szóltunk Farkas Flóriánnak, vagy a Horváth Aladár egy esetben nem tettek semmit az érdekünkben, vagy a segítségünkre jöttek vólna. Közben, nem tudom ennek a jogi folyamatát, minden oknál fogva felvették a gyerekek után járó szociálpolitikai kedvezményt, és 3 hónapig csak a falak álltak.

Majd egy este jött egy fehér Zsiguli, a szerszámok mindig kéznél voltak, azt mondtuk, aki olyan szándékkal jön oda, hogy minket bántsanak, nem kegyelmezünk senkinek, nekünk már mindegy. Megjegyzem azokat a szerszámokat a rendőrök testápolóknak nevezték ki, mert sötét vólt már, 8 óra körül, nem láttuk pontosan ki jön, majd akkor szóltak, tegyék le a testápolókat, rendőrök vagyunk. Keresték Krisztiánt, hogy beszélni akarnak vele, rossz gondolatom támadt, gondoltam én, nekünk úgy sem hisznek, elvihetik valahova a Krisztiánt, és meg is ölhetik.

Azonnal kérdeztem tőlük, miért ilyenkor keresik a Krisztiánt? Miért nem a délelőtti órákban. Csak beszélni akartunk vele! azonnal, cigányul mondtam az öcsémnek a Pubikának, hogy a Krisztián ugorjon ki az ablakról, és bújjon el! Mindannyian megijedtünk, egyöntetűen minden arra gondoltunk, hogy álrendőrök. Kértem igazolványokat, majd adok én neked rohadt ringyó igazolványt! Négyen voltak a szomszédunk, aki egy rossz leépült házban lakott a feleségével, hallotta, amikor ezt mondta az egyik nekem, valóban nagyon megijedtem, na mondom, ezek most itt sorba lelőnek minket.

A Ferit, amikor meglátták, elhallgattak, azt mondták, majd visszajövünk. A Feri rákérdezett, miért nem hagyják őket békén, hogy mer maga ezzel a beteg asszonnyal így beszélni, fel fogom magukat jelenteni, de akkor már minden szó nélkül távoztak. Akkor mondtuk a Ferivel, és beszéltük, ezek biztos, hogy nem rendőrök voltak mondta a Feri, ha nem jövök át, ki tudja mit csináltak volna veletek. Ibolya nagyon vigyázzatok! Én elmentem a Ferivel telefonálni a rendőrségre, nem én beszéltem velük, hanem a Feri, a bátyámnak a Józsinak meg én szóltam.

Kijöttek a rendőrök, és a Józsi is megérkezett, a rendőrség azonnal azt kérdezte, milyen rendszámú kocsi volt, hogy néztek ki, és melyik irányban távoztak, mert ők nem hivatták ilyenkor a Krisztiánt, és hogyha hivatják is, akkor idézést küldenek, ezek rossz szándékkal jöttek ide, a rendőrök azt mondták, ne nyissunk senkinek ajtót! Akkor mondtam én nekik, meg a Józsi is, és hogyha újból felgyújtanak, vagy bedobnak egy molotov koktélt? Akkor sem nyissunk ajtót? Mit tegyünk? Az éjszaka járőröztek persze, hogy ha igaz, mert amikor elmentek egy alkalommal, nem láttuk őket, akkor mondtam a Krisztiánnak, ne aludjon otthon, levitte a Józsi az egyik roma családhoz, ők teljesen kívülállóak voltak, meg kell jegyezzem, nagyon együttéreztek velünk a félelmünkben, amikor a tűz is vólt az éjszaka is náluk aludtunk 33-an, a szőnyegen, lent a földön, de addig is biztonságban vóltunk.

Majd értesítettem az Országos Cigány Önkormányzat Elnökét Farkas Flóriánt. Csináljanak már végre valamit, mert nagyn félünk, azt mondta, szólt a belügyminiszternek, Pintér Sándornak, hogy 24 órás rendőri védelmet biztosítson nekünk. Ezt a közvéleménynek is leadták, de nem teljesítették, lejött hozzánk Hell Nagy István, éjszaka 11 óra volt. Kinn voltunk az udvaron már messziről megismertük a kocsiját, azt mondta, olvasta az újságban, hogy rendőri védelmet kaptunk, de mondja ő, amint beértem Zámoly községben, egyetlen egy rendőrautót nem láttam. Akkor milyen védelem ez?

Majd annyira beszélgettünk, otthagyta nálunk a táskáját, félútról jött vissza, éjszaka 1 óra vólt, még akkor is simán be tudott jönni a telepre, mert egy rendőrségi kocsit vagy rendőrt nem látott. Másnap leszólt a rendőrkapitánynak, hogyha a belügyminiszter azt parancsolta, hogy védelmezzenek minket, miért nem teszik? Azt felelte a kapitány, van nekik más dolguk is, nem a zámolyi gyilkosok körül forogjanak. Elképesztő, milyen megaláztatásban volt részünk, rendesen üldözési mániám vólt, a városba, ami 14 km vólt Zámoly településétől, csak csoportosan mertünk a buszra ülni, egyedül féltünk, nagyon megalázóan néztek ránk.

A kórházba nem mertem menni, féltem nagyon, megmondtam a doktornőnek, bármi is történjen velem, én nem merek bemenni vérvételre, mert a szívem miatt minden hónapban ellenőrzésre kell a Pothromin tesztet, vagyis, hogy mennyire sűrű a vérem, mert nem szabad, hogy sűrű legyen, különben már nem élnék. A doktornő úgy oldotta meg, minden hónapba hétfői nap, amikor délután volt rendelése, délelőtt fél 8-kor levette a vért, bevitte a laborba, és telefonon megmondták, mennyi a photromin %, beszélt a kardiológussal, és úgy mondta. mennyi gyógyszert kell bevegyek, a doktornő, amúgy is a szakterülete belgyógyász vólt, így tudtak engem kezelni, majd édesapámhoz Hell Nagy István járt látogatóba, mi nem mertünk elmenni, ő is hozta haza a kórházból, amikor a kezelőorvosa elengedte.

Így teltek a napjaink rettegésbe és félelembe, addig nem éreztünk akkora félelmet, amíg az építkezésen a munkások ott vóltak. Amikor már elmentek, már nagy volt a félelem. Hell Nagy István, ő minden másnap jött hozzánk, vigasztalt minket. Miközben nagyon jól tudta, mi vár ránk.

Közben apám súlyos beteg, rosszul lett, mentőt kellett hivatni, a Pisti éppen ott vólt, ő hivatta a mentőt, apámat éppen Csákvárra vitte a mentő, mert a közeli Tüdő- és szívszanatórium a Fejér megyében ott van. Nagyon féltünk, hogy ha megtudják a fiatalok, hogy apám ott van, bemehetnek, és megölhetik, de mondta a mentős, nem kell félni. Apámat az intenzív részre teszik, ahol állandóan megfigyelés alatt van, így megnyugodtunk egy kicsit.

A képen: Krasznai Rudolfné Kolompár Friderika és Krasznai Rudolf. Egy kocka a "Sírsz Magyarországért? Sírjál!" című dokumentumfilmből (rendezte: Szobolits Béla).

Majd egy újabb fenyegető levél Miskolcról. Abban is Brutálisan megfenyegettek, négy napra újabb levél Szegedről, majd Székesfehérvárról, De a rendőrséget minden egyes esetnél értesítettük, a Józsi mondta nekem, mindig csak fénymásolt levelet adjak oda  rendőröknek, mert eltüntetik. Igen, mert amikor még nem volt befejezve az alapásás, az egyik rendőr azt mondta, ássátok a sírotokat? Az András öcsémnek és a Gyulának. Én nem féltem tőlük, de a fiúk igen, rám néztek meghökkenve. Akkor elkaptam egy ásót, nekem már mindegy volt, azt mondtam neki, na most te halsz meg, éppen a te sírodat ássuk, és ocsmány szavakat kiabáltam neki, odarohant a nyomozó, közben engem a fiúk lefogtak, elkezdtek sírni, ne vedd figyelembe, nekünk mindent el kell tűrni, látta a nyomozó, hogy minden sírunk, lehet, éppen akkor szánalmat érzett irántunk, rászólt a rendőrre, hogy mer ilyen szavakat mondani nekünk?

A rendőr azt mondta, mert megöltek egy embert. Azt mondtam neki, a következő te leszel! Látta a nyomozó, hogy majdnem összeestem, leültettek a fiúk, és hoztak vizet és egy nyugtató gyógyszert, elmentek. Aznap fél tíz felé 10 óra között, épp néztünk valami filmet, majd kimegy a fiú az illemhelyre, vagyis akart. Ordítva kiabál, gyertek ki, mert égnek a faházak, kirohantunk, nem láttunk senkit elmenni, de Csákvár felé egy fekete kocsit láttunk elindulni.

Mindenki Pánikba esett, a nők, a gyerekek ordítottak, majd a közeli szomszédok látták, hogy égnek a faházak, és hivatták a tűzoltókat. 3-4 nő elájult, én nem szerencsére, de nagyon sírtam, a kisgyerekeket mind a  konténerbe tuszkoltam be, nehogy bajuk legyen, az egyik nő a másfél éves kisfiát félelembe bennhagyta, amire kiérkeztek a tűzoltók, mi már eloltottuk a tüzet, a kettő faház  között volt a Góman család sorszekrénye, amiért 40 ezer Ft-ot fizettek, amikor vásárolták. Az Országos Cigány Önkormányzat a hat faház helyére építették a kőházat, négy  faházat elvitt, így a 2 faházban öszezsúfoltak minket és a 2 konténerben.

Majd megérkeztek a rendőrök, amiért sírtunk, még velünk kiabáltak, azt mondták, maradtatok volna benn. Majd elmentek, valamilyen lobbanékony tüzet csináltak, mert másodpercek alatt lobogott minden. Megint jött a TV, újság a vizsgálatok során a rendőrök azt mondták öngyújtogatást csináltunk. Ez nem igaz! Hell Nagy István műholdas adásban adott interjút, ez már több a soknál, a rendőrség nagyon elfogult a romákkal szemben. Minden ruhájuk elégett, a Bútoraik, amiért keservesen spóroltak, hogy normális bútoruk legyen, amire felépül a házuk, de nem vólt örömük azokban a lakásokban, nem tudtuk élvezni.

Amikor az Országos Cigány Önkormányzat már ott tartott, hogy felveszik egy összeget, a gyerekek után járó pénzt, a húgom Szilvia  visszavont mindent, ő megmondta, nem azért szült 2 gyönyörű gyermeket, hogy megöljék őket szeme láttára, nagyon helyeseltem a döntését, mert őneki vólt helye az anyósánál, azt mondtam, menjen. Ott legalább nincs veszélybe ő sem, és a gyerekei sem. Majd újabb levél Szegedről, abban a levélben azt írták, most nem csak fel lesztek gyújtva, föl lesztek robbantva, addig nem hagyunk békét, amíg ki nem nyírunk benneteket. Nagyon-nagyon féltünk.

Akkor újabb öngyilkosságra gondoltam, láttam a fiúk észrevették, hogy nagyon el vagyok keseredve, mondták nekem, főképp a Krisztián viszzagondolt arra az esetre, amikor öngyilkos akartam lenni, és azt mondta nekem, nem teheted, amire gondolsz. Velünk mi lesz? Sírva mondta, nekünk most is te vagy, meg a mama. De, mondtam én, már felnőttek vagytok. Azt mondta nekem, közben átölelt az a nagy fiú. A régi idő felmerült bennem, amikor picike volt, akkor is ezt mondta. ֹs most is sírtunk, minden, és mondtuk egymásnak, mit vétettünk a Jóistennek, hogy így büntet minket? Mivel érdemeltük ki ezt a sorsot?

A Krisztián, az Elemér, a Pubika, én és a többiek is együtt sírtunk, akkor jött a Hell Nagy István, és a felesége Madarász Edit. Az Edit sírt velünk együtt, az éjjel ott maradtak velünk, mert amikor már sötétedett, akkor már tüzet raktunk kinn az udvaron, és reggelig a tűz mellett vigyáztunk a kicsi gyerekekre, hogy tudjanak aludni.

El vóltam keseredve én is, de nem tudtunk mit csinálni, az élet attól ment tovább. Sajnos csak röpke pillanatig. A lakossági Fórum volt 1999. augusztus 23-án.

Majd egy napon 1999. augusztus 28-án, pénteki nap vólt, 11 óra és éjfél között 3 fiatalember, akik kempós sportot űztek, vagyis erősebb, mint a karate, mindezt majd utólagosan tudtuk meg, egy Trabant típusú személykocsival odajöttek hozzánk, kiugráltak a kocsiból, majd elkezdtek kiabálni, most meghaltok büdös cigányok! bézból ütőkkel és Boxerekkel felszerelve. a felnőttek kirohantak, majd a gyerekek is, és amivel értük azzal elkezdtük őket dobálni, egyszerűen egy tömegverekedés keletkezett, de Előtte Bpestről lejött hozzánk 2 cigánylány, akik nem beszélik a nyelvet, D. Magdolna és A. Nikoletta, ők is közöttünk vóltak. A Trabant ablakait kivertük, és látták, hogy mi túlerőbe vagyunk, elkezdtek menekülni, majd az egyik földön maradt, megsérült, odamentünk hozzá, láttuk, hogy eszméletlen, mert nem szólt semmit.

De, hozzá kell tennem, hogy illuminált állapotban vóltak a fiúk. Azonnal elsősegélynyújtásba részesítettük, mentőt hívtunk, majd értesítettük a rendőrséget*. Amíg a rendőrség oda nem ért, észrevettem, már benn a faházba, hogy az egyik lány, D. Magdolnának tiszta vér a ruhája.

Majd megérkezett a rendőrség. Azonnal feltűnt nekik, hogy senki nem véres, csak D. Magdolna, személyi igazolványt kértek mindenkitől, mivel a Magdolna volt véres, 3 lányt már akkor bevittek kihallgatásra, majd szombat délelőtt fél 8-kor hozták őket haza. Közölte a nyomozóhatóság, hogy a fiú Belehalt a sérülésbe.

Ez nagyon megrázott minket, én személy szerint az  idegösszeroppanás szélén álltam, a többi család nem tudták felfogni, mi történt, én viszont tudtam, hogy onnantól Pokollá vált az életünk. A Józsi éppen Görögországban vólt, már ott tudta, mi történt Zámolyon, akkor kisbusszal 9 személyes vólt, azzal hoztak-vittek minket a Rendőrök. Engem, minden egyes kihallgatásnál vittek, mivel én képviseltem a családokat, egyben meg Kisebbségi Önkormányzati elnöke vóltam. Engem is meghallgattak mint tanúként, de akkor már, ahogy mentek a kocsik, bekiabáltak, halál a cigányokra. Meg fogtok dögleni.

Amíg a fiút el nem temették, az ideig járőröztek a rendőrök a községben, nagyon féltünk mindannyian, majd vasárnap értesítettem Farkas Flóriánt, le is jöttek 3 kocsival, kérdezte, mi történt, elmondtuk neki. Én azt mondtam, Flóri ne kezdjétek el az építkezést, mert nekünk innentől kezdve pokollá vált az életünk, mert már az alapásás majdnem kész volt. Ő azt felelte, ők ebben nem kívánnak beleavatkozni, bízzuk a hatóságokra, ők felépítik a házakat, és Zámolyt örökre elfelejtik. Én azt mondtam neki, ez nem fog olyan könnyen menni, mint ahogy te elgondolod, mert ennek következménye lesz. Innentől úgy építsd föl a házakat, hogy ti! az Országos Cigány Önkormányzattal ide fogtok költözni, mert mi nem! Ezt, amit most mondtam neked, jól vésd az eszedbe!

Gondolkodtunk ki bérelhette fel őket, az első személy, akikre mindannyian gondoltunk az a Polgármester vólt Takács Jószef, de sajnos bizonyítani nem tudtuk. A Flóri azzal ment el, hogy majd értesíti a Megyei Rendőrkapitányt, hogy egy autó rendőrség álljon a faházaknál, de ez sem történt meg. Nagyon féltünk, kinn az udvaron voltunk hajnal 3-4 óráig, napközben meg dolgozni kellett a fiúknak, nem bírták már erővel, akkor mondtam, ők aludjanak éjszaka, majd mi a nők fent leszünk, nappal meg mi fogunk aludni. Hétfőn nem tűnt fel nekem, hogy D. Magdolna Barátnője hazament, ő meg nem, Hiszen nagyon el vóltunk keseredve. Majd odajött hozzánk D. Magdolna, elkezdett beszélni, neki bűntudata van, ő azért nem ment haza, mert biztos, hogy az ütésétől halt meg a fiú. Hivattam a rendőrséget, akkor bevittek bennünket újból, 7 személyt. D. Magdolna vallomást tett, elismerte, a fiú, akit Csete Ferencnek hívtak, az ő ütésétől halt meg, háromszor hátulról a fejére vágott egy szerszámnyéllel, mert valóban vóltak ott, eldobált szerszámnyelek, mert ásták az alapot, őt letartóztatták; az mellett kábítószerfüggő vólt.

Nagyon bántott a sorsunk, mi is lesz velünk? Mert most már még jobban nem fognak békén hagyni. Mindennap jöttek az újságírók, a TV-sek, akkor már nem engedtük be őket az építkezés területére. Majd jött a TV-2-től a forrónyom! azoknak nyilatkoztam, de felhívtam a figyelmüket, hogy ne mutassák az arcomat. De nem így történt, teljesen bemutattak a nyilvánosságnak. Elmondtam, nagyon sajnáljuk a történteket, mi nem akartuk Csete Ferenc halálát, mert elsősegélybe részesítettük, mentőt hívtunk, én azt hittem, agyrázkódást kaphatott, azért nincs észnél.

Kértem a nyilvánosságot, hagyjanak minket békén, ne bántsanak minket. Bízzák a történteket az igazságszolgáltatásra, de nem vólt hatása, Több újságíró elment személyesen Csákvárra, Többek között Hell Nagy István. Az étterem felszolgálója elmondta, hogy már hetekkel előtte szervezkedtek, hogy majd ők megmutatják, hogy kell a zámolyi romáknak házakat venni az ő adójukból**.

Elérkezett az a nap, amikor a fiú temetése volt. Szóltam a Józsinak, arra a napra szóljon be a rendőrségnek, mert félünk nagyon, a Józsi meg is tette, ő maga is lejött. Egy rendőrségi autó állt oda a telep elé, de mi vigyáztunk nagyon, hiszen a telek védtelen terület volt. Tizenegy óra felé éjszaka láttuk, a műúton nagyon sok kocsi lassan tart a telep felé, azonnal szóltunk a rendőrségnek, erősítést kértek, felfegyverkezve a rendőrök szirénával siettek eléjük, hogy feltartóztassák őket, ne tudjanak minket megközelíteni.

Ott nagy félelem kapott el, elkezdtem ordítva cigányul kiabálni, aki tud meneküljön, szóltam mindenkinek, kapják föl a kisgyerekeket, és rohanjanak, nagy fájdalom vólt a szívemben, mert a szüleim is ott vóltak velünk, azt mondtam, úgysem tudok futni, öljenek meg engem is a szüleimmel, a Danikának azt mondtam, bújjon a konténer alá, ott talán nem fogják megtalálni, akkor mindenki azt mondta, minek fussunk? Öljenek meg együtt minket. De nem tudtak megközelíteni minket, mert azonnal jött ki autó, rendőrségi autó, több mint fél óra kellett ahhoz, hogy el tudják őket küldeni. Kiabálták nekünk, még a legkisebb magotokat is megöljük! Ők mészárlásra készültek. Majd másnap reggel 6 órakor elmentek a rendőrök. Azt mondták nekünk, Ibolya jóindulatból mondjuk maguknak, menjenek el valahova, mert magukat itt le fogják ezek az emberek mészárolni. Elkezdtünk sírni, hova menjünk? Hiszen nincs helyünk sehol. Minket bárhova megyünk, úgyis megtalálnak.

Majd hétfői nap jött a Postás, 1 nekem szólt a levél, de névtelenül, én mondtam a Postásnak, akit úgy hívtak, hogy Emődi Ferenc, bontsa fel a levelet, felbontotta, majd elkezdte olvasni. A levél tartalma, ami Szegedről érkezett. Ti büdös Cigányok úgyis meg fogtok halni, bosszút állunk! Úgy jártok, mint a Koszóvi cigányok, nincs helyetek az Országban, mert úgy szaporodtok mint a nyulak! ֹs tovább ocsmányolva, életlveszélyesen megfenyegettek minket. A postás azt mondta, Ibolya, az ország fel van lázadva, bosszút fognak állni.

A fiú apja azt mondta, szemet szemért, fogat fogért, a fia haláláért fizetnünk kell az életünkkel. De ezt még a forrónyomnak, a TV2 adásában is elmondta, de az ő arcát eltakarták. Maga a TV-s is előítélettel visszaélt. Majd D. Magdolna újabb vallomást tett, azt találta ki, hogy azért vállalta magára az ügyet, mert a Krisztián öcsémbe szerelmes volt. De nem ő tette, hanem az öcsém. Másnap kijöttek a nyomozók, és újabban bevittek minket, Krisztián letartóztatták, 3 nap előzetes letartóztatást rendelt el a rendőrség. A Krisztián a verekedés eseménye alatt nem tartózkodott otthon. Tanúi vóltak, de ez valóban így is vólt, a Bíróság, 3 nap után szabadlábra helyezte a Krisztiánt! mert a bíróság azt mondta ki, hogy ilyen súlyos vádat senki sem vehet magára szerelemből.

Megjegyzem, az öcsém elmondása szerint, amit sírva mondott el, amint kiengedték, az Előadója, aki csákvári lakos vólt, ki akarta lógatni az ablakról, amiért nem vállalta magára a történteket. Újabb kihallgatások vóltak, akkor a Krisztián bátyját, akit Elemérnek hívnak, azt hivatták be, megmondtam a nyomozónak, mi korrekten minden kihallgatásnál emberhez méltóan viselkedtünk, az Elemér nélkülem nem fog bemenni, mert a Krisztiánt is ki akarták lógatni az ablakról, ha csak a haja szála is meggörbül, következményei lesznek. Bementünk kihallgatták az Elemért az én jelenlétemben, észrevettem, hogy a nyomozó elfogult, kihallgatás után kértem, hogy beszélhessek a kapitánnyal, azt felelték időpontot kell kérjek, megtettem, 1999. okt. fogadott, elmondtam neki, hogy az a nyomozó, aki vizsgálja az ügyet elfogult, mondtam neki, más csinálja, a kihallgatásokat, mert a Krisztiánt az ablakról akarta kilógatni! gy felelt nekem, mivel tudom bizonyítani? Ha be tudom bizonyítani, akkor megteszi, de amíg nem tudom bebizonyítani, fogjam be a számat, mert mi megöltünk egy embert.

Szó nélkül eljöttem sírva, miért beszélnek így velünk? A magyarok nap mint nap követnek el gyilkosságot! és mi nem akartuk a halálát a fiúnak, a 2 barátjának köszönheti, akik odahívták, ők nem is éretesítették se a mentőt, sem a rendőrséget, majd másnap talált rájuk a rendőrség, mert akié a kocsi volt, az Csákváron a főút mellett lakott. Az összetört Trabantról  tudta a rendőrség, hogy ő lehet, mert a D. látta, melyik irányba ment el a Trabant, akkor mondtuk, vagy Gántiak lehetnek vagy csákváriak.

____________________________________________________

*Tudomásom szerint a romák csak a mentőket értesítették (Krasznai Szilviának, a később emberölésért elítélt Krasznai Krisztián ikertestvérének a telefonján), és a mentők hívták ki a rendőrséget. Tény viszont, hogy a két menekülő csákvári még sokáig nem értesített az esetről senkit - erlauer megjegyzése.

**A csákvári szórakozóhely pultosának "off record" elmondott szövege egészen pontosan úgy hangzott, hogy a csákvári fiúk "valamilyen drogelszámolási vitát" akartak lerendezni késő éjjel, a zámolyi, épülőfélben lévő cigány telepen. Ennek a nyilatkozatnak a fültanúja volt a Roma Sajtóközpont velem együtt lévő tudósítója, és később a Fejér Megyei Hírlap újságírója is megerősítette - erlauer megjegyzése.

Majd másnap minden család boldogan rendezkedett, aztán mentünk a boltba vásárolni. A boltba, a postán, az orvosnál hangoztatnak általában az emberek, mert főleg az orvosnál várakozni kell, ott ráérnek beszélgetni. A boltba egy 40 év körüli ember hangosan elkezdte mondani, amilyen új faházakat építettek a büdös cigányoknak? A mi adóinkból! Hogy rohadjanak meg!

Mondtam a húgomnak, a Szilvinek és a sógornőmnek, ne szóljanak semmit, én annyit mondtam neki, jöjjön, ha szüksége van rá, akkor vigye el, ha ennyire fel van háborodva. Aztán ki is mentünk, a főútvonal mellett volt a telek a település végén, ahonnan teljesen láthatóak voltak a lakások is, ­használt volt, és a másik 2 valóban újak voltak, mert a 2 családnak nem találtak kisebbet.

A képen: sajtókonferencia a zámolyi romákról Párizsban, a Nemzetgyűlés épületében, a Bourbon-palotában (Palais Bourbon/Assemblée Nationale), 2001-ben - erlauer.

Három négy nap múlva a főútról, ahogy mentek el a kocsik, bekiabáltak, már akkor, jól fognak égni ezek a faházak. Mentem be a Polgármesteri Hivatalba. Takács József azonnal azzal kezdte, milyen új faházakat kaptunk az emberek adójából, és az nem minden, még épül a kőépület is. Mert mi máshoz sem értünk csak a gyerekcsináláshoz, és a lopáshoz.

Nagyon dühös lettem, elkaptam az írógépet, majdnem a fejéhez vágtam, és mondtam neki, de közben a Szilvi lefogott. Nem volt elég, hogy a Művházból kijöttünk, mért nem hagy minket békén, Rasszista fajgyűlölő, olyan mint az előző polgármester. Mondta hivatja a rendőrséget, mondtam tegye meg, de a rendőrök előtt fejbevágom, nyúlt la telefonhoz, a hamutartót elkaptam, mentem feléje, azonnal letette a telefont, azt mondta, úgyis el fognak innen menni, akkor mondtam neki, legyen hozzá szerencséje, nekünk is jogunk van itt élni.

Aztán én közben elvégeztem egy tanfolyamot, ami 6 hétig tartott, Roma közösségi asszisztensi fejlesztő, akkor még a Művházban vóltunk. Amikor elvégeztem, azt mondta nekem, hogy amég ő fog dolgozni a hivatalba, bemutatja nekem, hogy én nem fogok ott dolgozni. Akkor én bementem a Közigazgatási Hivatalba, elmondtam a sérelmeimet, azt mondták, hogy a Polgármester hatáskörébe tartozik, ez nem az ő feladatuk, de aztán nem is foglalkoztam ezzel, mert hogyha valami kellett, a Józsi a segítségemre volt bármiben.

A településen egyre jobban mérgesedett a helyzet körülöttünk. Közben a TV nyilvánosságra hozta, milyen faházakat kaptunk. Ez nem végleges volt, csak az ideig, amíg felépítették volna a kőházakat. Takács József kitalálta, hogy mi már értékesítettük a faházakat, ez az állítás nem volt igaz. Felhívott engem Farkas Flórián az OCÖ Elnöke, amikor mondta nekem a telefonba, egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Megkérdeztem tőle, ki állít ilyen lehetetlen dolgokat? Mondtam neki, akkor mi az ég alatt fogunk aludni? Még egyszer rákérdeztem ki mondta, akkor mondta el nekem, hogy a Polgármester, mert ő különben Csákvárról költözött Zámolyra.

Mai napig nem tudom, miért gyűlölt minket ennyire, egyébként fajgyűlölő rasszista, de ezt éreztette is velünk. Akkor mondtam a Flórinak, most bemegyek hozzá, nem bánom, hogyha börtönbe kerülök, de most adok neki. Ő mondta, ne tedd Ibolya, hiszek neked.

Babai János ott állt melletem, mert ő volt az építésvezető, hozzá kell tennem, halvány gőze nem volt az építkezésről, a Flóri mégis őt bízta meg, gyakorlatilag őt nevezte ki az Országos Cigány Önkormányzat közhasznú társaság igazgatójaként. Földesi György, ő pedig az ügyintéző, vagyis ő a papírmunkát és a hivatalos dolgokat intézte. Állította Babai János a Flórinak, ez az ember hülye. Mind a 6 faház itt van, nem igaz. Már ki volt ásva a 3. alap, de az már tervrajz szerint ment, mert a Földesi György minden papírt beszerzett, egyébként ő sajnált minket, a legjobban, mert mondta, hogy valamit szerveznek a csákváriak, mert ő onnan járt el minden nap Pestről.

Mondta is nekem Ibolya, egyre jobban mérgesedik körülöttetek a helyzet a házak miatt, olyat hallottam, hogy jól fognak égni azok a faházak! Mondtam a Gyurinak, már az útról is bekiabálták nekünk, mondtam neki, hülye meggondolatlan fiatalok, úgy sem mernek idejönni, de mondta a Gyuri, azért vigyázzatok, mert tényleg ezt mondták, és ne adj Isten bekövetkezhet.

El is felejtettük, mi ezt, amit a Gyuri mondott, nem is vettük figyelembe. Mindenki örült a faházaknak, minél szebbé akarták őket tenni, tiszta rendezett udvarunk volt. A kisgyerekek, hogyha már megláttak egy csikket, már fölvették és dobták a szemétbe, a gyerekek felszabadultak voltak, egész nap játszottak, boldogság sugárzott róluk, de hogyha már mentek a faluba, a szülők, mindegyik azt mondta, ő nem megy, majd hoz nekik az anyjuk valamilyen édességet, csak otthon érezték, hogy boldogok.

De nekünk az is elég volt, arra gondoltunk, hogy idővel majd csitulnak a kedélyek, de nem így történt. Majd Farkas Flórián szervezett egy lakossági fórumot, hogy most már megoldódni látszik a lakáshelyzetünk, hagyjanak minket élni, ne zaklassanak minket, ő megkérdezte levélben a fejér megyei rendőrkapitányt, hogy milyen eljárás van ellenünk, a kapitány úr azt írta le, semmilyen eljárás nincs ellenünk, de viszont a magyarok között annál több, Zámoly településén.

Amikor Farkas Flórián ezt a papírt átnyújtotta a polgármesternek, fel kellett olvasni a hallgató polgároknak, azonnal elkezdtek lázadni, mert a kapitány nem tudja, mi hogy lopunk a kertekben! ez nem igaz, mert a bolton kívül és az orvoson kívül sehová nem mentünk, normálisan éltünk, mint bárki más. Farkas Flóriánt nagyon megalázták mint minket is, a Flórián azt mondta, vegyek 10 kg körtét, vagy éppen amit ránk fognak, és visszafizessük, csak hagyjanak békén.

Majd valaki odakiabált, nem ismertem a férfit, az biztos, hogy nem zámolyi volt, mert nem láttam még, Vidd oda vissza őket, ahol vóltak, mert ti mind egyek vagytok, nem  kellenek ide ezek a rohadt cigányok, nem hiányoznak itt senkinek, és még nekik építenek házat? A mi adónkból? A Flóri meg sem tudott szólalni, csak annyit mondott, de hát uram! Honnan veszi maga ezt, hogy a maga adójából épül ezeknek a családoknak a házaik?

De hát a Józsi is ezt mondja? Mármint a Takács József, ő letagadta. Majd megszólaltam, vagyis szót kértem, és azt mondtam, igaz, amit mond, mert nekem is ugyanezt mondta. ֹs feltettem a kérdést Takács Józsefnek, hogy merte ő azt mondani Farkas Flóriánnak, hogy mi értékesítjük a faházakat? A közönség előtt letagadta, a Flóri nem talált szavakat, akkor már csak annyit tudott mondani, sajnálom Zámoly település lakosságát, hogy ilyen embert választottak meg mint Takács József, ő is azt mondta, vigye őket oda vissza Pestre, akkor nem lesz semmi probléma a községbe.

A Flóri azt mondta, Ibolya nagyon vigyázzatok, ez egy kegyetlen rasszista. De, hogyha nem lesz semmi probléma, úgy mint idáig, akkor talán békén hagynak. Ezzel elköszönt tőlünk, és hazamentek a pestiek. De, Osztojkán Béla azt mondta előtte a Flórinak, én hazavittem őket, mert már sötét vólt, nehogy megverjék őket, a Béla hazavitt minket, elbúcsúztunk és elment, de hozzátette, Ibolya többször le fogok jönni, mert nem értek egyet ezzel a polgármesterrel, és ezekkel a fanatikus emberekkel.

Sajnos erről szomorúan írok, mert 5 napig úgy vóltunk, mint a börtönbe, se ki, se be. Felhívtam a Józsit, és cigányul elmondtam neki, sírva, hogy mi történt velünk. Mert közben az Országos Cigány önkormányzat kettő képviselője állandóan vigyáztak ránk, a nevük Lólé László és Raffai László, csak azoknak nyilatkozhattam, akik az ő hatáskörükben vóltak, a Józsi nagyon felháborodott.

Megkértem, ne csináljon semmit, 5 napot akárhogy is kibírunk, amíg a Faházakat felépítik. Az mellett minden ellátásban részesültünk, az OCÖ alkalmazottai nagyon sajnáltak minket, főképp a gyerekeket. Nem jácchattak, még az udvarra sem mehettünk ki.

Majd megtudta a Horvát Aladár, hogy mi is zajlik körülöttünk. Meglátogatott minket. Hárman jöttek ki, Kőszeg Ferenc a HELSZINKI Bizottság Elnöke és egy nő, banánt hoztak a gyerekeknek. Részben megértettem a felháborodásukat, amiért ki sem engedtek minket még csak az udvarra sem, és a képviselők meg állandó jelleggel éjjel-nappal ott vóltak, felváltva mint a fegyőrök. Kőszeg Ferenc, amikor bemutatkozott, hogy ő kicsoda, dühös lettem, azt kérdeztem tőle, hány esetben járt Zámolyon? Mert azt mondták, embertelen körülmények között vagyunk. Igen így vólt, mert olyan helyiség vólt, ahol az ablakok lemezből vóltak, és ha nem égett a villány, nagyon sötét vólt.

Akkor mondtam az Aladárnak, most szenzációt akarsz magadnak? Hogy te ezzel leleplezzed a Flórit? Ezt az örömet nem adom meg neked! Mert amikor ki vóltak verve az ablakok Zámolyon a Művházba, és ruhába feküdtünk, keltünk, nem tudtunk rendesen tisztálkodni, akkor mért nem jöttek felénk? Mindenkitől el vóltunk felejtve, egyedül a Józsi, aki járt hozzánk.

Feltette a kérdést az Aladár, igaz-e az állítás, hogy nem hagyhatjuk el az épületet? Megszólalt Lólé László, igen! Ezt a parancsot kaptuk, hogy 5 napig, vagyis amíg Zámolyba nem mennek vissza, nem hagyhatják el az épületet. Én ráförmedtem, ez nem igaz! Kinek parancsolsz te rohadt rumungró, te jobb lesz ha eldugulsz, mert úgy fejbe váglak egy székkel, hogy többet nem tudsz, megszólalni. Az Aladár mondta nekem, ne idegeskedjél Ibolya, megértelek.

Elkezdtem sírni, Félrehívtam az Aladárt, megmondtam neki, nekünk nem politikai szenzáció kell, hanem otthon! A gyerekeinknek, hogy tudjanak normálisan tanulni, jáccani, és legyen már vége ennek az ügynek. Hozzátettem, tisztellek mint embert, de kérlek maradjál ki ebből, és mondtam neki, hogy a Józsinak is sírva mondtam el, hogy ezt a pár napot kibírjuk.

Elmentek, kinéztem a függöny mögött, akkor láttam, a TV-sek ott vannak három kamerával, valóban szenzációt akart magának az Aladár. Majd nyilvánosságra hozták Kőszeg Ferenc, Horvát Aladár, az újság címlapján ezzel a felirattal: VESZTEGZÁR alatt a zámolyi romák. Ez valóban így is vólt.

Majd ekkor meglátogattak minket Náday Gyula az Országos Cigány önk képviselője, ő beszéli a nyelvet. Megkért engem, hogy mondjam el a tévé előtt, hogy Farkas Flórián mit tett velünk Azonnal kizavartam, aztán meg állítottam, mien okból akarod ezt tenni a Flórival! Azt felelte, azért mert olyan cigányok vagytok mint én! Mondtam neki, ez minden? Igen. Miért akarsz minket felhasználni arra, hogy keresztbe tegyél a Flórinak?

Ki is zavartam, utána azt mondtam, még egyszer ide bejössz, de azt nem fogod tudni, hogy mész ki innen. Újból kinéztem a függöny mögött, újabb 3 kamerát láttam. Majd elkezdtem gondolkodni, mijen emberekkel vagyunk körülvéve, mindenki hatalmat akar, a tudatlan szegény romákat így használják ki.

Farkas Flórián sajtótájékoztatót tartott, nagyon meg vólt ijedve, verték a vizek, a keze remegett, félt attól, hogy elmondom, mijen feltételekkel vittek minket Bpestre, fel hoztam a figyelmét, hogy mindenki állítását meg fogom cáfolni, akkor éreztem, hogy lehiggadt, elmondtam a véleményemet, hogy alaptalan állítások ezek. Holott minden igaz vólt.

Majd másnap elvittek minket az Állatkertbe a szimbólum kedvéért. De hála az istennek kettő nap múlva költöztünk vissza Zámolyra bútorokkal együtt, a Józsi is már várt minket, sírva mentem oda hozzá, és mondtam, vége már! Olyan vólt, mint a Börtön. A Józsi átölelt, és azt mondta, az a fontos, hogy már itthon vagytok. Mondta nekem, te nem engedted, hogy beleszóljak. Jól van elmegyek, mert én látni sem akarom a Flórit, a Józsi el sem köszönt tôle.

A Flóri nekem mentegetőzött, ő nem így gondolta és elnézést kért, én mondtam neki, ne firtassuk ezt a részét, az a fontos, hogy itthon vagyunk, és szabadok vagyunk. Mindenki elkezdett rendezkedni, a bútoraink megrongálódtak, de valahogy be tudtuk rakni az ágyainkat, hogy le tudjunk normálisan feküdni, s többi dolgaink több része kinnmaradt az udvaron, mert már sötét vólt, amikor meg érkeztünk.

Újabban vártunk, hogy mi lesz a további sorsunk, nem történt velünk semmi. Majd közben mi nem tudtuk, hogy Takács József eljárást indított ellenünk azzal a panasszal, hogy nem tudják működtetni a kultúrházat, a könyvtárat, a nyugdíjasok klubját. Megkaptuk az idézéseket minden család 1999 februárjában. Megjelentünk a tárgyaláson, sírva mondtuk a bíróságon, hogy hova menjünk a gyerekekkel? Érzéktelen bíró vólt. Azt mondta, menjenek oda ahova csak akarnak, csak hagyják el a Művelődési házat.

Nagyon el vóltunk keseredve, sírva hagytuk el az épületet. Akkor gondolkodtunk, mit tudjunk csinálni? Hova menjünk? Akkor jött még egy idézés, 1999. ápr. 13-án kellet megjelenni a fellebezési tárgyalásra, megfellebeztük, azt mondtuk, addig sem vagyunk az utcán. Akkor már Zámoly község Polgárai békén hagytak, mert abban a tudatban vóltak, hogy most már így is úgy is mennünk kell, egy embert tudtam, aki sajnált minket, az Eleni Feri bácsi és a felesége Mariska néni. Megkaptuk a határozatot, hogy 1999. július 31-ig amenyiben nem hagyjuk el a Művelôdési házat, akkor kényszer-kilakoltatást rendelnek el. Nagyon féltünk.

Közben a Polgármester, Takács József veszélyessé nyilváníttatta a szüleim házát és még egy másik cigány családét. A szüleimet felküldte oda hozzánk a Műv. házba. Miközben nagyon jól tudta, hogy ki kell menjünk. Ledózeroltatta, a másik család ki sem tudta vinni a bútorait, attól félt, hogyha ki kell jöjjünk onnan, akkor visszaköltözünk mindannyian, amit a szomszédok meg is mondtak a nyilvánosság előtt a tévének. A másik családnak egy lakókocsit adott az az ember, akinél alkalmi munkát végeztek, ők odaköltöztek, mert a férfi magyar vólt, a nő pedig cigány, az Erzsi szivesen tartott volna velünk, csak a férje azt mondta, ő nem akar idegileg kikészülni ennyi gyereke között, amúgy is nagybeteg ember. Le van százalékolva, ők vállalták a lakókocsit, közben az önkormányzat a döntésünk nélkül kijelölt egy olyan telket, ami árterület vólt.

Kijött az országos cigány önkormányzatnak az építészmérnöke, ránézett a telekre, és megmondta, ez egy árterület, nem beépíthető, infrastruktúrával nem rendelkezik. A magasfeszültség ott megy el, jelen vóltam, lenyomott a földbe egy ásónyomot, a kezébe vette, megszagolta, azt mondta, itt én itt nem kezdem el az építkezést, mert szennyezett a talaj. Majd bementünk a polgármesterhez. Nem tudom milyen protekcióval rendelkezett, de minden hivatalos papírt beszereztek a földhivataltól és az ֹdásztól. Meszlényi Gábornak hívták az ֹpítészmérnököt. Tervrajz nélkül elkezdtek alapot ásni, 2 alapot betemettek, mert kihívtuk a TV-ét. Meszlényi nem mert nyilatkozni, mert nem vólt nála a tervrajz. A Józsi kérte tőle, hol a tervrajz? Akkor szólalt meg, hogy bent van az Országos Cigány önkormányzatnál. Tény hogy én a lapáttal akartam fejbe vágni, mert hiába csináltatták az alapokat, amikor be kellett temetni.

Egy nap megjelent nálunk Osztojkán Béla az Országos Cigány önkormányzat alelnöke titkárnője, különben ő újságíró is egyben, elmondta, mi is van az építkezéssel, nem úgy működik, ahogy kellene. Én megkérdeztem, mi lesz most velünk? Ekkor mondta a Béla, hogy Babai János majd keres albérletet, amíg felépülnek a házak. 1998. június 30-án lejött Babai János és Hosszú Andrea, a Babait azonnal kizavartam a Mházból, az Andreának azt mondtam, nem akarom megsérteni, mert a lányok meg akarták verni, de én nem engedtem, mert a Józsi szólt, ne engedjem, hogy megverjék az Andreát. Igaz nagyon mérgesek vóltunk rájuk. Majd újabban megérkezik Babai János felbérelt emberekkel, vagyis az Alvilág embereivel, szóltam neki, hogy létezik ez? Már beavattad az alvilágot is? ֽgy felelt, azért mert nem tudunk nektek olyan lakást szerezni, ahol elfértek ennyien. Szerződést akartak velünk aláiratni, a KFT neve Tályszon 2000, de nem tettük, mivel tudtuk mibe akarnak belerángatni.

Majd félrehívott engem az egyik férfi, mondta nekem, hogy amit pénzt felvesznek az Országos Cigány Önkormányzattól elfelezzük. Én nemet mondtam. Azt mondtam, nem akarunk mi börtönbe kerüljünk, azonnal felejtse el, és ilyen dolgokról hallani sem akarok. Körülbelül rá egy hétre majd megérkezett Dobóvári Ildikó és Földesi György, őt akkor láttam először. Az igaz, hogy az Ildikót meg akartam verni, az öcsém, Krisztián és az Elemér fogtak le, nagyon dühös lettem, amikor azt mondta, hogy konténereket akarnak nekünk bérelni Keszthelyen, mert más választás nincs. Minden ocsmány szavakat vágtam a fejéhez, és mondtam, a Rádió 11 – nem fogadta el a konténereket, akkor minket miért akarnak így megalázni, az ország előtt, hogy a Zámolyiak elfogadták.

El is zavartam őket, majd utána felhívtam a Józsit, elmondtam neki, mi történt, a Józsi írt neki egy levelet, hogy ha nem tudja képviselni a romákat, mondjon le! Ne konténereket béreljenek, hanem faházakat. Valamelyik újságíró, azt hiszem Klecska Ernő a Fejér Megyei Lap tudósítója, megtudta, hogy a Farkas Flórián sajtótájékoztatót tart. Összedobtuk a pénzt, a Józsi odarendelt egy buszt a Művház elé, és felnőttek, gyerekek minden felmentünk. A Flórián már tudta, hogy úton vagyunk, már vártak minket. Elfogadták a feltételeinket a faházakat, nem csináltunk ügyet belőle. De akkor még mindig a Műv. Házba vóltunk, tudomásuk vólt arról,  mit akar a Települési önkormányzat, a Gyámhivatalt, a Hontalanok szállóját értesítette. Ha nem hagyjuk el a Művházat, akkor kényszerítenek minket, a gyerekeket állami gondozásba, minket pedig a Hontalanok szállójára, vagy éppen ki merre lát.

Osztojkán Béla, szinte minden másnap lejött hozzánk, azt mondta, mit tennénk abba az esetbe, hogy ha Farkas Flórián lejönne Zámolyra? Elkapott a nevetés, mert tudtam miért mondja, arra gondolt, hogy megverjük, mondjuk megérdemelte vólna. De nem ez a megoldás, mert ha már mi, a romák nem tudunk megállapodni, akkor a magyarok csak jót nevetnének rajtunk. Nem! nem erről van szó, és közben nevettem. A Béla is Tegye meg a kötelességét, helyezzen el minket bárhova, csak ne Konténerekbe. Tartsa be az ígéretét, mert nem vagyunk mi olyan emberek, amilyennek képzelnek minket. Tudunk mi emberhez méltóan viselkedni. Csak a sok ígérgetésekből idáig fajult a dolog. De közben a Béla félrement telefonálni, elmondta a Flórinak a véleményünket.

1999. július 28-án, majd 1999. július 30-án megjelent a Farkas Flórián, miközben a telken vártuk, Osztojkán Bélával, Babai Jánossal. Közben már a 3-ik alapot ásták a fiúk. Illemtudóan fogadtuk, hozzáteszem én nem neveztem Elnök Úrnak, az én szemembe ő távol áll az elnökségtől, kézfogással üdvözöltük a nevén szólítva. Csodálkozott Babai János, mondja, de hát ő a cigányok elnöke! Nevetve, én is nevetve mondtam, csak a te Elnököd az enyém nem, neked igen! Akkor mondta a Flórián, menjünk a műv házhoz, és nyugodt körülmények között találjunk megoldást, ő már tudta. Jut eszembe, a Dobóvári Ildikó felém sem mert jönni, félt hogy megverem, meg sem fordult ilyen a fejembe, mert nagyon aggódtam, hogy most mi lesz velünk? Odaértünk, bementünk, a lányok fogadták őket kávéval, üdítővel, mert amíg a telken beszélgettünk, én az idő alatt hazaküldtem az egyik gyereket, normális asztal legyen, amire meg érkeztünk.

1999. július 30-a vólt vasárnap, már akkor délután 7 óra vólt. Fogadtuk őket, leültünk, megittunk egy kávét, az idő alatt a Flóri azt javasolta, költözzünk fel Bpestre, a X. ker Gyömrői úti Cigány Művelődési Központba, mi azt mondtuk, mindegy bárhova, csak előzzük meg a kényszerkilakoltatást. Közben édességekkel halmozták el a gyerekeket, örültek nagyon, csak a továbbiakat nem tudták szegények, mi vár rájuk, meg persze mi sem a felnőttek.

Hogyha tisztában lettünk vólna a helyzettel, sehova nem mentünk vólna, mert kimentünk vólna a telekre, ami már el vólt tervezve, jó idő vólt, húztunk vólna nejlon sátort, amég felépítették volna a 6 faházat. Majd össze-vissza telefonáltak teherautókér, teljesen kiürítettük a művházat 1999. július 31-ig, hajnal 5 órakkor fejeztük be. Amikor már mindenki, megérkezett, majd akkor közölte velem a Földesi György, hogy azzal a feltétellel hoztak minket ide, hogy semmilyen sajtóval nem találkozhatunk.

Akkor így szólt a Képviselőhöz, lopnak, a kertekbe leszedték a Mariska néni szilváját, aki azért a kertért megdolgozott. Én őszintén nagyon féltem, hogy megvernek minket, mert a háromnegyed része az embereknek illuminált állapotban vólt, alig vártam már, hogy a Józsi szóljon, hogy menjünk. Így is történt, Arany László ahogy kilépett az ajtón, valaki pofonvágta, nem mert még hátra nézni sem, hanem gyorsan beült a kocsijába, és elment. Mi abba vóltunk, hogy majd szólni fog a rendőrségnek, de nem tette.

Mi ahogy jöttünk ki, mert normálisan fel vóltunk öltözve, ki vóltunk festve, ez a meg jegyzés vólt, a hátunk mögött, hogy kirittyentették magukat a büdös cigányok? Ezek szerint Zámolyon már az is baj vólt, hogy ha az emberen normális ruha van, meg ápolt.

De az a nő ott ment el előttünk, megverhettük vólna, de nem tettük. Azt mondtam, nem szabad, az ilyet a jóistenre kell bízni. Arról nem beszélve, milyen alkoholista nőszemély. Majd rá egy hétre annyi fokhagymát és babot akart nekünk eladni, mert a zöldséges nem vásárolta meg tőle, azt hitte, majd a romák megveszik tőle, és mondtuk neki, ne haragudjon, nekünk nem kell, elmegyünk a városba, és veszünk. Az Eleni Feri bácsi ott vólt tanuja a dolognak. Erre a nő így felelt, buszra van pénzetek? De házatok nincsen, a mi kultúrunkba laktok ti rohadtak, na akkor már elszakadt a cérnám, gyorsan lezavartam neki egy nagy pofont, elkezdett kiabálni, segítség  a cigányok megvertek. Akkor utána szaladtam, és beledobtam az árokba, mondtam neki, nincs borod? Azért lázadsz. A Feri bácsinak azt mondta, mert maga is pártolja őket. Én nem pártolok senkit, de igazuk van, és még most is elhordja őket mindennek, mit ártottak magának? Mert maga még a nyugdíjasok klubjába sem jár el, maga csak hallgasson.

Kihívta a rendőröket a nő, azonnal kijöttek, a Feri bácsi szólt nekem, Ibolya te ne szóljál semmit mert képesek, és megvernek. Azonnal személyi igazolványt kértek. A Feri bácsi azonnal rájuk szólt, ne személyi igazolványt kérjenek, azt mondják meg, ki hivatta magukat ide! Jött a nő, és kiabálva mondta, az a büdös cigány kurva megvert. A Feri bácsi nem engedte, hogy beszéljek, azonnal ráordított, fogja be a száját! Hogy meri maga az Ibolyát lekurvázni, én fogok feljelentést tenni, de nem ezeknek, hanem személyesen be fogok menni.

A Feri bácsi 65 éves, élből letegezte a rendőröket, mert fiatalok vóltak. Azt a megjegyzést tették, ha csak egy szóval is meg fogom a nőt sérteni, be fognak vinni. Akkor én mondtam, itt vagyok be lehet vinni. Őt miért nem viszik be? Azt mondta nekem, te csak fogd be a szádat, örülj, hogy élsz! Én ezt válaszoltam neki, te szemét kis taknyos, hogy beszélsz te énvelem, az anyáddal vagy a feleségeddel beszélhetsz így, és jött visza a Gumibottal, hogy megüt.

Akkor mondta Feri bácsi, úgy üsd meg te szemét, meg van műtve a szívével, a második ütés a tiéd lesz. Lehet, hogy meg is ütött vólna, csak szóltak neki a többiek, hagyd őket a fenébe, ne fáraszd magad! Nem látod, hogy cigánypárti? Védi őket. A szegény Feri bácsi rosszul lett, mert őt is 1997 májusba műtötték a szívével, mert a szívkoszorú erek el vóltak záródva, a Drnőt kellet kihívja a felesége, a Mariska néni. Veszekedett azzal a nővel, miért nem hagy minket békén, a Feri bácsi meg rosszul lett az ő hülyesége miatt. Elég a mi bajunk, mert nincs hová menjünk, továbbra is maradtunk a Művelődési házban, mert nem vólt hova menjünk.

Közben a Józsi elindította azt, hogy Zámolyon legyen kisebbségi önkormányzat, beadtunk minden fontos Papírt ahhoz, hogy kisebbségi önkormányzatunk legyen, így folyamatban vólt. Miközben Takács József a község lakója is indult a választásra. Elérkezett az az idő, hogy megvóltak a választások, természetesen az MSzP-re szavaztunk, és Takács Józsefre, én 28 szavazattal lettem a romák kisebbségi önkormányzatának elnöke, Takács József a Romák szavazatával előzte meg Horváth Jánost.

Amíg a választások előtt vóltunk, mindent ígért Takács József, csak hogy megválasszuk, azt mondta nekem, amint ő lesz a polgármester villanyt, fűtést visszakapcsoltat. Ez nem így történt. Már akkor nagyon hidegek vóltak. Felhívtam Hercog Editet, hogy már 2 kisgyermek a Kórházban van. Az újabb Polgármester nem tesz semmit. Pontosan az este, Pénteki nap vólt, Diszkó vólt, nagyon sok fiatal vólt a diszkóba! Tőlünk senki nem járt diszkóba, mert nem mertek. Majd hajnal fél 3-kor bézból ütőkkel, asztallábakkal, sörösüvegekkel, téglával ránk támadtak zámolyi fiatalok, csákváriak és székesfehérváriak. Az alvó gyerekekre hullottak a szilánkok, mindenki rohant volna ki.

De én nem engedtem a nőket és a gyerekeket, olyan sarokba ültem, ahonnan semmi ütleg nem érte el őket, a férfiak kimentek a Poroltókkal védekezve, hogy elmenjenek, én gyorsan szóltam a rendőrségnek sírva, azonnal jöjjenek, mert legalább 40 fiatal ránk jöttek, illuminált állapotban a diszkóból. Kijött egy kocsi rendőrség, még azok előtt is ocsmányul beszéltek velünk Az egyik rendőr az öcsémet az Andrást a kocsihoz állította, meg akarta bilincselni.

Odaszaladtam, sírva elkaptam azt a kis taknyost, és nekivágtam a rendőrségi kocsinak. Milyen jogon csinálsz te ilyet? Mért nem azokhoz mész, akik minket támadtak meg te rohadék, azonnal takarodj innen, mert te is egy rohadt fajgyűlölő vagy. Odajött a kollégája. Azt mondta neki, légy szíves fejezd be, és üljél be a kocsiba. Majd kihívták a helyszínelőket, lefoglalták azonnal a bézból ütőt, az asztallábakat, a sörösüveget és a téglát. 1 esetben sem hallgattak meg minket. Jött egy határozat, és garázdaságnak minősítették az ügyet, ezzel le is zárták.

Aztán jött a Hercog Edit, mert az ablakokra plédeket raktunk, mert már nagyon hideg vólt, örültünk, hogyha a gyerekek iskolába vagy óvodába mentek, addig is tudtuk, melegen vannak, átutalt az önkormányzatnak 60 ezer Ft-ot, csináltassa meg az ablakokat, de csak 1 sor ablakot csináltatott meg, pedig dupla ablakok vóltak, de annak is örültünk, mert nem fáztunk már annyira, de még mindig fűtés nem vólt. Hercog Edit több illetékes szervet meghívott egy megbeszélésre. A megbeszélés célja az vólt, hogyan tovább a fűtéssel kapcsolatban. Jelen vólt Hercog Edit, Horvát Aladár az Országos Cigány Önkormányzat hivatalvezetője, Dobóvári Ildikó, Krasznai József a Fejér Megyei Független Cigány Szervezet Elnöke, Takács József Polgármester, a jegyző Fehér Zoltánné, és én magam Krasznai Ibolya, Zámoly Kisebbségi Önk. Elnöke, Várai Márton Pécs Önk. Végül is döntés született, olyan értelembe, hogy az Országos Cigány Önkormányzat hivatalvezetője Dobóvári Ildikó vállalta a fűtésünk finanszírozását.

A Polgármestert már akkor észrevettem, ő sem különb mint az előző, mert még rá egy hétre kötötték vissza a fűtést, nagyon örültünk neki, mert akkor már tudtuk, hogy nem fogunk fázni, a megbeszélésen azt ígerte, hogy majd másnap beköti, de nem tette, csak akkor, amikor szóltam a Hercog Editnek és a Dobóvári Ildikónak, akkor köttette vissza a fűtést. Nagy vólt az öröm! Mindenkinek. Vólt, aki sírt örömébe, főleg azok az anyukák, akiknek a gyerekei a kórházban vóltak, és most már a melegbe hazahozhatták a kisgyermekeiket.

Majd eljött hozzánk az RTL TV, és az első Kisebbségi önkormányzati ülésünket felvették, de előtte megbeszélték a Polgármesterrel, hogy a Megbízóleveleket a kamera előtt adják át. Takács József azt hitte, hogy annyira maradiak vagyunk, hogy nem tudom majd elmondani a bevezető elbeszélést, valóban nem tudtam sok mindent, de a Józsi nem véletlen roma Potilikus! Sok esetben kikértem a véleményét, örömmel segített. A megalakuló ülésünk 1998. nov. 11-én vólt. Filotás Imre, Hivatal Vezetô Bizottság elnöke ismertette a meghívó szerinti napirendet. A képviselők eskütétele megtörtént, Hivatal Vezető Bizottság elnöke ünnepélyesen átnyújtotta nekünk a megbízóleveleket. A képviselőjelöltek Krasznai Ibolya, Krasznai Gyula, Góman Ildikó, Gomán András és Szabó Erzsébet. Szavazás történt, ki legyen az Elnök, egyhangúan rám szavaztak, mivel már előtte is én vóltam a Romák szószólója.

Tettek fel kérdéseket, miért akartuk, hogy Kisebbségi önkormányzatunk legyen. Én feleltem, azért hogy az érdekeinket mi magunk képviseljük, mert nekünk is vannak jogaink. A második ülésünket amikor tartottuk, a napirendi első pontunk az volt, hogy szükségünk lenne egy irodahelyiségre, írógépre, telefonra, írószerre, postai utalványokra, utazásra, táborozásra, AUSVIC a Romák megemlékezésére. De hát probléma vólt, mert irodahelyiséget nem kaptunk, egyszóval azt mondták, majd hogyha valamire szükségünk lesz, ők rendelkezésünkre állnak. 1999-ben a gyerekek táborba mentek, AUSVICba.

Majd jött az Országos Cigány választás, számlákkal kellet elszámoljunk, 50 ezer Ft-ot utalt át az önkormányzat. Ez vólt 1999. II. 5-én. Újból a második ciklusban is Farkas Flórián nyerte meg a választást, továbbra is maradt az Elnöki posztján. Ezért vállalta fel a Zámolyi  romák helyzetét, Kampány előtt jól jött neki. Onnantól kezdve senki a világon nem foglalkozott velünk vagy a sorsunkkal. Roma Politikusként egyedül Krasznai József foglalkozott a sorsunkkal.

De mi már 1998-ban, amikor kikapcsolták a fűtést, akkor el akartuk hagyni az országot kétségbeesésünkbe, még Horváth János vólt a Polgármester, beadtunk 10 útlevélkérő lapot, amikor meghallotta, mit akarunk, ne tegyék, jegyezte meg, mert ott sem lesz jobb a sorsuk, azt mondtam, biztos, hogy rosszabb nem lesz, mint ami most van. Jött a Józsi, persze szólt neki a Polgármester, mit akarunk mi! A Józsi azt mondta, ne tegyétek, mert ez a ti hazátok és nem szabad! Majd lesz valami megoldás. Mi nem tudtuk milyen kiadásokkal jár! Vagyis menyi pénzbe kerül egy ilyen út, nem tudtuk vagyis nem vóltunk tisztába azzal, mit akarunk felvállalni, meg is tettük vólna, csak a Józsi nem engedte.

(Zámolyi romák Kálváriájuk!, 18. rész)

(Zámolyi romák Kálváriájuk!, 17.)

Nem történt velünk semmi. 1998 április végén, eljött hozzánk Farkas Flórián hivatalvezetője Dóbóvári Ildikó, és Hosszú Andrea. Fogadtuk őket, sejtettem, hogy az érdekünkbe jöttek. A Hoszú Andreáról észrevettem, hogy roma. Különben a Dobóvári Ildikó magyar nő, és nem véletlen, mert Farkas Flórián csak 8 ált. iskolával rendelkezik*, azt is esti tagozatos iskolán végezte, mert a Romaparlamentbe ő szolgálta fel a képviselőket, amikor valamilyen gyűlést tartott Zsigó Jenő, a Romaparlament Elnöke. Így emelkedett a ranglétrán. Ezért van körülvéve magyarokkal, mert azok nagy iskolával rendelkeznek, érettségi, egyetem és sorolhatnám.

Megkérdeztem, minek köszönhetjük a látogatásukat, persze bemutatkoztam. Á, te vagy az Ibolya? Mondtam, igen, ha érdekel benneteket én írtam a levelet a Flóriánnak, van valami ellenvetésetek? Á, dehogy is, mi azért jöttünk, hogy segítsünk nektek. Mi az a segítség, amivel tudnátok a helyzetünket jobbá tenni? Mert látjátok hol élünk, villány és fűtés nélkül, de már a fűtés nem is lényeges, csak a villany, mert már 2 hónapja kézzel mosunk, hogy a gyerekek rendezetten menjenek iskolába, óvodába, meg persze mi is. Mondjátok a lényeget.

Közben szóltam a lányoknak, hogy főzzenek kávét, hozzanak üdítőt, de ezt cigányul mondtam, megtették a lányok, mondják ők, ó! De hát nem kellet vólna! A válaszom akkor az vólt, nem alamizsnát kérük, senkitől ne essen senki tévedésbe, lakást!!! Otthont! Ahol a gyerekeinket normális körülmények között tudjuk nevelni, mert ahol most vagyunk, az embertelen körülmény, mint az állatok, úgy élünk. Ildikó, szóltam hozzá, mi az a segítség? Légy szíves mondd el a családoknak.

Az első lépés az vólt, csináltak egy felmérést, a gyerekek után járó szocpolitikai kedvezmény 10 millió 200-ezer Ft. Akkor mondták, vásárolnak egy telket. Amikor a polgármester meghallotta, hogy telket akarnak nekünk vásárolni, amint megtudta, hogy a községbe a lakók telket akarnak eladni nekünk, szó szerint megfenyegette őket. A másik ember azt mondta, hogy ha én maguknak eladom a telket, a szüleim megfordulnak a sírba! Nem tudom, milyen oknál fogva, Dobóvári Ildikót nem ismerték a községbe, és a fő, hogy nem cigány vólt.

Így az új telepen, a legszebb helyén a községnek, vásárolt telket, akkora vólt, hogy 4 lakás elfért vólna. Problémás vólt nekünk, mert a polgármester fia a szemben levő utcába lakott. Amikor megtudták a község lakói, azonnal lázadni kezdtek, hogy romlik a házaik értéke, 900 aláírást gyűjtöttek. Mi azt mondtuk, nem merünk oda menni, amit hangoztattak is, amint elkezdjük a munkát vagyis az építkezést, agyoncsapnak bennünket.

Erről tudomást szerzett az Országos Cigány Önk. és maga a Kormány is. A magyar televízió 1 csatornáján adták le, amely maga a kormány adója, 1998 júliusban, megint jöttek az Ildikóék, kerestek másik telket, nem vólt, nem akartuk Zámoly községet elhagyni, mert ugyanúgy jártunk vólna, mint a székesfehérvári Rádió utca 11. Romák. Ezt el akartuk kerülni, nem akartunk senkivel összetűzésben keveredni, akkor 10 fiatal megint csak ránk jöttek, elkergettük őket, közben hívtam a rendőrséget, ugyanúgy nem tett semmit. Ez már akkor a 3-ik zaklatás vólt. Említettük másnap a Polgármesternek, azt mondta, dögöljetek meg. Akkor már hétvégeken, amikor közeledett a Diszkó, már nem mertünk aludni egész éjjel. 1998. június 3-án küldött nekünk egy határozatot, hogy július 31-ig hagyjuk el a Művelődési házat. Nem tudtunk eleget tenni a kérésének, mert nem vólt, ahová menjünk.

Közben a Politikusok már kampányoltatták magukat, mert tudták, hogy 1998 novemberében indulnak a választások. Megjelent nálunk Hercog Edit, aki az MSzP- képviselője vólt, azaz Magyar Szocialista Párt. Akkor már tudtam kicsoda. Bemutatkoztam neki, megkérdeztem, mi oka van éppen most a látogatásának. Azt válaszolta, azért mert már nem bírja elviselni azt a sok kegyetlenséget, amit velünk űznek, és a Rendôrség nem tesz semmit. Röviden elmondtam, mi történt velünk. Azt mondta, majd jelentkezik, ha bármi van hívjam telefonon, megadta a mobil számát és a lakása telefonszámát. Ő csákvári lakos, 3 kisgyermeke van. Sajnos, hogy ezt kell írjam róla, de ő is felhasznált minket a Kampány miatt.

Majd elérkezett 1998. július 31., de már előtte szervezkedtek a község lakosai, hogy kikergetnek a Községből, ha nem megyünk mi magunk. Erről úgy szereztünk tudomást, hogy egy régi szomszédunk hozta fel a figyelmünket, mert a férje hallota, a kocsmába’ azt beszélik, hogy kikergetnek minket a községből. Barikádozzuk el magunkat, ne tudjanak behatolni, a Bútorokat rakjuk az ajtók és az ablakok elé, közben én értesítettem a rendőrséget, még csak ki sem jöttek, azt mondták nekem, őnekik van más dolguk is, nem csak mindig velünk foglalkozzanak. Már arra gondoltunk, hogy a Polgármester bérelte fel őket, ez meg is történt, látták az ablakok előtt a bútorokat és a bejáratnál, így nem csináltak erőszakot, de viszont a megmaradt ablakokat beverték.

Július 31. Van. A média, újság, TV, a rádió, szemük láttára, az alkalmazottaival elzáratta a vizet is, akkor már nem vólt se víz, se villany, megérkezett Hercog Edit, MSzP képviselője, külön mentek beszélni, az idő alatt a kisgyerekek hozták műanyag edényekbe a vizet, az RTL ezt mind Kamerára vette. Én szóltam azonnal a Józsinak, mi zajlik le körülöttünk? Kijött, de közben értesítette a Köjált, a Fejér megyei tisztiorvosát. Ki jött 2 nő, jegyzőkönyvet csináltak. Lényegébe hatása nem vólt, mert a Polgármester ott dolgozott mielőtt megválasztották, nagyon jól ismerték.

Úgy mondták neki, János nem bánom mit csinálsz, de a vizet kötelességed visszaköttetni, mivel vízöblítéses mellékhelyiségek vannak, én amikor hallottam, hogy beszélnek egymással, barátságosan, még a jegyzôkönyvet sem vettem át. A Józsi vette át tőlük, és mondták a Józsinak hogy milyen lobbanékony vagyok. A Józsi annyit mondott nekik, jogos a felháborodása, mert éjszaka is a község lakói rájuk mentek, valaki felhozta a figyelmüket, és bebarikádozták magukat.

Majd elment mindenki, továbbra is maradtunk a Művelődési házba, majd 1998 szeptemberében a Polgármester tartott egy közgyűlést az Iskola tornatermében, ahol 200 fő elfért. Mi a családok, a Józsi, Mórról az Arany László MSzP képviselő, Hercog Edit, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke Raduli József. Az Országgyűlés emberjogi biztosa Kaltenbach Jenô 2 kollégája, újságírók.

A Polgármester elkezdett beszélni, azonnal azzal kezdte, hogy rablók, tolvajok vagyunk, hasznavehetetlenek, mert mi nem teszünk semmit a saját érdekünkbe, azt várjuk, hogy a magyarok adójából legyen lakásunk. Ezt nem fogjuk megtenni, menjenek amerre látnak! Hagyják el a községet. Szót kért, a Józsit mindenféle büdös cigánynak, féregnek nevezték, akkor bekiabáltak olyat. Majd mi leszünk a kisebbségek, építsenek nekünk is házat, mi is fekszünk a napra, hogy feketék legyünk, akkor nekünk is lesz lakásunk. Én szóltam a Józsinak, gyere el onnan.

Nagyon féltem, hogy neki fognak menni a Józsinak, az OMBUCMAN tagjai meg sem mertek szólalni, Raduli József szót kért, bemutatkozott honnan érkezett. Őt is ugyanúgy megalázták mint a Józsit, ő csak annyit kért, hagyjanak minket békén, ne bántsanak minket, azt felelték neki, hogy vigyen minket oda magához, hogyha ennyire véd minket. Arany László az MSzP képviselője nagyon dühös lett. Azt mondta maguk nem emberhez méltóan viselkednek, Azért jöttünk össze, hogy a családok problémáit beszéljük meg, nem azért, hogy megalázzák őket, nekik is ugyanúgy vannak jogaik, mint bárki másnak. Érdekes a Polgármester rablóknak és bűnözőknek nevezi őket! Egy zámolyi ellen nincs eljárás, hogy merészel ilyen alaptalan vádakkal, vádolni őket.

____________________________________________________

* Krasznai Ibolya téved: Farkas Flóriánnak főiskolai végzettsége van.

Várom a kommenteket, de mivel nem leszek most internetközelben, és mivel a blog moderált, csak később tudom őket a felületre engedni (erlauer).